A soproni líceum (dedikált példány)

Fülszöveg

1557-ben a Sopronban már teljesen megerősödött reformáció hatása alatt a városi polgárság - élén Hummel Kristóf polgármesterrel, aki korábban maga is tanító volt - új iskolaépületet emelt, amelyben a négyosztályosra bővített latin iskoláját helyezte el. Ezt a középfokú, humanista műveltséget adó iskolát az öntudatosodó városi polgárság művelődési igénye és a reformációban kifejeződő politikai törekvések hozták létre. Az iskola fenntartója működésének első egy és egynegyed századában maga a város volt. Az ellenreformáció győzelme után, 1682-től először a soproni evangélikus gyülekezet, majd 1853-tól a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület volt a fenntartója.
Az iskola fennállásának több mint négy és egynegyed századával kitörölhetetlenül beírta nevét a magyar művelődés történetébe. Beírta azzal, hogy kiemelkedő tudósok, közéleti férfiak sokasága nevelkedett benne. Beírta azzal, hogy a falai közül kikerülő sok ezer ifjú vitte magával életre szóló útmutatóul a humanitas, honestas és tolerancia szellemét, mely évszázadokon át az iskola ars pedagogiája volt.
"Szellemi arculata mindig haladó irányban változott - írta Markó József, a városi tanács elnöke a 425 éves jubileumi ünnepségek programfüzetében -, ezért amikor 1948-ban az evangélikus egyház átadta az iskolát az államnak, fenntartások nélkül vállalhatta nemcsak a halhatatlan tanítvány, Berzsenyi Dániel nevét, hanem megszakítás nélkül szolgálhatta azokat a haladó eszméket, amelyeket a líceum képviselt." Vissza