1.031.459

kiadvánnyal nyújtjuk Magyarország legnagyobb antikvár könyv-kínálatát

A kosaram
0
MÉG
5000 Ft
a(z) 5000Ft-os
szállítási
értékhatárig

A tudomány szolgálatában

Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára

Előszó

„Felelősek vagyunk" - írta, huszonöt évesen, amikor „a hárommilió koldus országában" határozta meg az értelmiségi fiatalok feladatait. Már ismert alakja volt a falukutató mozgalomnak, és azon... Tovább

Előszó

„Felelősek vagyunk" - írta, huszonöt évesen, amikor „a hárommilió koldus országában" határozta meg az értelmiségi fiatalok feladatait. Már ismert alakja volt a falukutató mozgalomnak, és azon munkálkodott, hogy a népfőiskolák segítségével a nemzet többségét alkotó parasztságból művelt, az ország dolgaiban részt vállaló, a saját ügyeiket önállóan intéző egyéneket, közösségeket teremtsenek.
Ugyancsak huszonöt évesen adta ki első nagyobb tudományos munkáját, A magyar nemzeti hivatástudat történetét. Ebben a nemzet és a kereszténység Szent István óta kialakult kapcsolatainak következményeit vázolta. A történelemben megvalósított helytállás körülményeit vizsgálta nagy hozzáértéssel és a történész teljes szakmai eszköztárának mozgósításával.
Ez a kettős elkötelezettség, a nemzet jelenére és múltjára egyidejűleg irányuló figyelem, a felelősségtudat a mai napig elkísérte Benda Kálmánt. Pályája elején ragyogó karrier lehetőségét adta neki: 1942-ben a Teleki Pál Tudományos Intézetbe került, ahová a humán és államtudományok művelői közül a legkiválóbbakat gyűjtötték össze. Az intézeti munka során került új elem az akkor még mindig csak harmincéves fiatalember tevékenységébe. Gondolatilag már korábban is foglalkoztatta ez az ügy, de a Teleki Pál Intézetben lett aktív részese annak, hogy a magyar történelem jelenségeit az egyetemes történelem összefüggései szerint mutassák fel az országon kívüli világ előtt. Vissza

Tartalom

Köszöntő 9
TANULMÁNYOK
Klaniczay Gábor: Családi kolostor: a szent hercegnők uralkodói
rezienciája 13
Engel Pál: A magyar királyság jövedelmei Zsigmond korában 27
Székely György: Sikerek és ellentmondások Mátyás két impérium
elleni politikájában 33
Jakó Zsigmond: Csáki Mihály (1492-1572) erdélyi kancellár
származásáról 41
Aubin Jean: La mission de Róbert Bransetur. (Un arriére-plan
diplomatique de la campagne de Hongrie de 1529) 47
Michaud Claude: Jacques-Auguste de Thou, historien de la Hongrie ... 63
Suppan Arnold: Türkenabwehr und gesellschaftliche
Modernisierung im 16. Jahrhundert. (Zur Ausbildung einer
neuen Sozialstruktur in der kroatischen Militärgrenze) 77
Szakály Ferenc: A sárvári „provinciális humanista kör"
és a reformáció kezdetei (András deák sárvári iskolamester
levele 1545-ből) 83
Fodor Pál: Korrupció az Oszmán Birodalomban (Egy irathamisítási
eset 1590-ből) 97
Hegyi Klára: „Aranyásó szpáhik" a királyi Magyarországon 103
Péter Katalin: A református gyülekezet első száz éve Sárospatakon 113
Sahin-Tóth Péter: A francia külpolitika és a Bocskai-felkelés 123
Demény Lajos: A fejedelmi székhely politikai mérlege 133
Kalmár János: Kindheit und Umgebung des Kaisers Kari VI. 141
R. Várkonyi Ágnes: Anna királynő levélváltása Rákóczival
és az európai egyensúly esélyei 149
Heckenast Gusztáv: A Rákóczi-szabadságharc tábornokai
(Életrajzi adattár) 163
Köpeczi Béla: „Histoire des Révolutions de Hongrie" (Egy történeti
monográfia és forrásai) 175
Balogh István: Puszták és pásztorok a 18. század második felében
Szabolcs megyében 197
Tóth István György: A kisnemesség olvasni tudása a 18. században 211
Imreh István: Tudósítás írásról és népről 221
H. Balázs Éva: Töredékek Mauksch Tamás naplójából 225
Petneki Áron: „Rákóczius redivius" vagy „Mátyás király successora":
(Egy bolond ál-Rákóczi a jozefinus Magyarországon.
Mentalitástörténeti revízió) 231
Kerényi Ferenc: A színházjáró Telekiek (Kis művelődéstörténeti
traktátus a 18. századból) 241
Wangermann Ernst: Die Reaktionen auf die Reformen Josephs II. in
der Broschüren-Literatur 249
Csetri Elek: Körmöczi János (1763-1836) 259
Tarnai Andor: Három magyar költő Kufsteinban 271
Soós István: Egy magyar jakobinus életpályája (Fodor Gerzson
1763-1835) 277
Niederhauser Emil: A történetírás szerepe a kelet-európai nemzeti
mozgalmakban a felvilágosodás korában (Vázlat) 287
Haselsteiner Horst: Die Haltung Stephan Graf Széchenyis im
Kriesenjahr 1823 (Zwischen Loyalität und Solidarität) 293
Benkó Samu: „Ugyanazon célra több utak is vezetnek..." 299
Spira György: A magyar negyvennyolc és a csángók 305
Kosáry Domokos: Klapka György és Duka Tivadar 319
Vörös Károly: A hadsereg és a hátország kérdéséhez 323
Egyed Ákos: Mikó Imre gróf a Kolozsvári Nemzeti Színházért 331
Fenyő István: Bentham és a centralisták 337
Hanák Péter: A tudomány kettős kötődése Eötvös József eszméiben 345
Szász Zoltán: Sprache und Politik 353
Somogyi Éva: A dualizmus megítélésének változásai az osztrák
történetírásban .359
Pók Attila: A magyar társadalomtudomány alkimistája
Méray-Horváth Károly: 365
Zub Alexander: Focillon et Párvan: Voyages synchrones dans la vie
desFormes 371
Király Béla: A magyar kérdés az ENSZ-ben 1956-1963 . . . 379
LAUDATIONES
Dutu, Alexandru 385
Schramm, Gottfried 386
Grab, Walter 390
Litván György 390
Perjés Géza 392
ÉLETPÁLYA
Benda Kálmán életútja 397
BENDA KÁLMÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 415-451
Megvásárolható példányok

Nincs megvásárolható példány
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük.

Előjegyzem
konyv