A kosaram
0
80%-ig
még
5 db

Jeles személyiségek Újfehértó múltjából

Előszó

„Itt nagy emberek nem születtek, csak kicsik, nincs a házak falán emléktábla...". Végh Antal írta ezeket a sorokat, melyek újfehértói tanítóskodása idejéből, az 1950-es évekből maradtak meg... Tovább

Előszó

„Itt nagy emberek nem születtek, csak kicsik, nincs a házak falán emléktábla...". Végh Antal írta ezeket a sorokat, melyek újfehértói tanítóskodása idejéből, az 1950-es évekből maradtak meg emlékezetében. (Erdőháton Nyíren, 1975. 51.) Nem is igen írhatott mást, hiszen abban az időben nem foglalkozhatott senki helytörténet kutatással, így a település jeles szülötteinek emlékét sem tarthatták számon.
Ezt a sommás megállapítást gimnazista koromban, az 1970-es évek elején ismertem meg, s bizony szomorú útravalót jelentett számomraf melynek hatása elkísért egészen egyetemi éveimig, az 1980-as évek végéig. Ekkor történt ugyanis, hogy néprajzi tanulmányaim során egyik professzorom „a magyar ősi kincses múlt egyetlen foglalatját, a könyvek könyvét", Ipolyi Arnold 1854-ben megjelent Magyar Mythologiáját ajánlotta figyelmünkbe. E mű tanulmányozása során figyeltem fel egy bizonyos Zajti Ferenc nevű szerkesztőre (tőle származik a könyv előszavában megfogalmazott idézet), aki 1929-ben magán kiadásban jelentette meg Ipolyi munkáját. Az iránta érzett nagyrabecsülésem még tovább fokozódott, amikor a lexikonok elárulták, hogy újfehértói születésű volt, hogy innen indult nagy ívű pályafutása, mely a magyarság őstörténetének kutatásában teljesedett ki.
A sorsom még az 1970-es években elvezérelt Újfehértóról. A családi kötelékeken túl, kutatásaim során, a múlt „ üzenete 1 által, mindig kapcsolatban voltam a településsel. 1994-ben, amikor néprajzkutatóként a város múzeumának létrehozására kaptam megbízást, elsőként Zajti Ferenc neve jutott eszembe, akinek példája lelkesített és lendületet adott a múlt jeles személyiségei életútjának felkutatására.
Egy esztendő múltán, amikor elkövetkezett a múzeum avatása, a kiállítótermek nem csupán a tárgyi emlékek sokaságával teltek meg, de az előcsarnok falain ott sorakozhattak már az újabb jeles újfehértóiak arcképei és rövid életútjuk is. A feledés homályából bukkant elő Nyúzó Mihály kuruc ezereskapitány, Szoboszlai Pap István református püspök, Révész Imre egyházi reformer, akadémikus, Dánielné Lengyel Laura írónő neve.
Valamennyiük életútját nagy büszkeséggel mutattuk fel Újfehértó közönségének, miközben útjára indult egy módszeres kutatótevékenység a még ismeretlen jeles újfehértói személyiségek munkásságának feltárására.
Ebben a kötetben harminchat olyan kiválóság kapott helyet a település múltjából, akik életük során újfehértóiként ezen a helyen, vagy innen elszármazva alkottak maradandót. De jeles elődeink sorában olyanokról is megemlékezünk, akik nem itt születtek ugyan, de itteni életük során tevékenységükkel kiérdemelték az utókor megbecsülését.
Vissza

Tartalom

Előszó 5
Nyúzó Mihály: 7
Szoboszlai Pap István: 11
Némethy András László: 17
Mosolygó Mihály: 19
Kubinyi Lajos: 23
Révész Imre: 27
Margitay Dezső: 31
Az 1848-49-es szabadságharc újfehértói tisztjei 32
Pozsgay Ferenc: 32
Szunyoghy Ábrahám: 39
Szunyogh Ágoston: 39
Szunyogh Sándor: 39
Margitay Lajos: 40
Margitay Gyula: 41
Csernyus Lőrinc: 42
Naményi Antal: 44
Aranyos József: 44
Szunyogh Albert: 45
László Imre: 47
Dr. Mezőssy Béla: 51
Dánielné Lengyel Laura: 55
Dr. Lengyel Miklós: 59
Kádár Béla: 61
Mosolygó József: 67
Zajti Ferenc: 71
Nyíri Tibor: 77
Ganzler Géza: 79
Porzsolt István: 83
Koncz Zoltán: 87
Rákos Sándor: 91
Vitéz Tóth Lajos: 95
Békési Gyula: 99
Békési János: 103
Dr. Herman Gusztáv: 105
Végh Antal: 109
Dr. Gyimesi Sándor: 113
Szegedi Károly: 117

Buczkó József

Buczkó József műveinek az Antikvarium.hu-n kapható vagy előjegyezhető listáját itt tekintheti meg: Buczkó József könyvek, művek
Megvásárolható példányok

Nincs megvásárolható példány
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük.

Előjegyzem
konyv