Hommage á Fejtő Ferenc

Előszó

Fejtő nem volt fiatalkorom részese. Idősebb nálam, és amikor személyesen is megismerhettem, neve már fogalomszámba ment, belefért a magyar szociáldemokrácia múltja, megújítása, a mindig korszerű progresszió, a változatlan nemzethűség, ami távolról talán hasonló, de nem azonos képet rajzol a magyar valóságról, mint amilyennek mi látjuk ugyanazt. Amit életműve ismeretében ma nyugodtan kimondok, az mindenképpen az életműve iránt érzett csodálat szava. Magyarországtól távol élve, Fejtő bámulatosan világosan látta és látja a mindenkori fejlemények okát, mindig képes azokat az európai folyamatok egészébe illeszteni, és úgy tudja a véleményét megfogalmazni, hogy az egyszerre érthető mind a szerves nyugati fejlődés, mind olykor akadozó hazai fejlődésünk szereplői számára.
Kevés író mondhatja el magáról, hogy élete művében eszmei ellentmondások nincsenek. Hogy egyazon eszmét szolgálva mindenkor követni tudja az idő sodrát, és véleménye megőrzi érvényét és homogenitását. Pedig Fejtő életművének - azt hiszem - ez az igazi belső értéke.
Ma, amikor Magyarországon a szociáldemokrácia megújulása és korszerűsítése politikai szükségesség, Fejtő írásai akár visszaemlékező jellegűek, akár helyzetértékelők, alkalmas kiindulási pontul szolgálnak mindazoknak, akik e feladatra vállalkozni mernek.
Fejtő 90. születésnapjára készül, mindannyiunk szeretetétől és tiszteletétől övezve. E néhány sorommal semmi mást nem szeretnék, mint tisztelegni személye és az életműve előtt, amely mindig tárgyilagosan valóságtartó és izzóan személyes volt. Mint minden igazi történészi teljesítmény.
Budapest, 1999. február 5.
Göncz Árpád Vissza