Fülszöveg
Fiuk! Kedves barátim!
A második évfolyam határmezsgyéjén állok. Emlékeztek-e rá? Kerek esztendeje annak, hogy kezet adtunk egymásnak. Azt kérdem tőletek, álljátok-e még a megkötött barátságot?
Én állom, én becsüllek, én szeretlek titeket. Hát ti engem?!...
Azaz nem is engem! Hisz én csak eszköz vagyok, gyarló, esendő, törékeny, melyet megtéphet a harcz, szétszaggathat a szenvedély elvakult dühe, sárba gyurhat a tulnyomó erőszak, veszni hagyhat a tompa érzéketlenség. A szellemet, azt a láthatatlan, foghatatlan, mérhetetlen, de nagyon erős, nagyon édes, nagyon tüzes valamit, a melyről urunk Jézus azt mondotta a kiváncsi Nikodemusnak, hogy »a hol akar, ott fú«. Azt! azt akartam mondani, a szellemet, mely fehér lapfodraimat lengeti, betüimből kikukucskál, képeimet szinezi, eszméimnek súlyt, gondolataimnak lenditő erőt ad, ti reátok is fú és tavaszt, fényt, erőt, örömöt, rügyfakadást akar rátok kiárasztani.
Hogy ezt kedvelitek-e, azaz hogy tudok-e velem örülni, lelkesedni, busulni,...
Tovább
Fülszöveg
Fiuk! Kedves barátim!
A második évfolyam határmezsgyéjén állok. Emlékeztek-e rá? Kerek esztendeje annak, hogy kezet adtunk egymásnak. Azt kérdem tőletek, álljátok-e még a megkötött barátságot?
Én állom, én becsüllek, én szeretlek titeket. Hát ti engem?!...
Azaz nem is engem! Hisz én csak eszköz vagyok, gyarló, esendő, törékeny, melyet megtéphet a harcz, szétszaggathat a szenvedély elvakult dühe, sárba gyurhat a tulnyomó erőszak, veszni hagyhat a tompa érzéketlenség. A szellemet, azt a láthatatlan, foghatatlan, mérhetetlen, de nagyon erős, nagyon édes, nagyon tüzes valamit, a melyről urunk Jézus azt mondotta a kiváncsi Nikodemusnak, hogy »a hol akar, ott fú«. Azt! azt akartam mondani, a szellemet, mely fehér lapfodraimat lengeti, betüimből kikukucskál, képeimet szinezi, eszméimnek súlyt, gondolataimnak lenditő erőt ad, ti reátok is fú és tavaszt, fényt, erőt, örömöt, rügyfakadást akar rátok kiárasztani.
Hogy ezt kedvelitek-e, azaz hogy tudok-e velem örülni, lelkesedni, busulni, ugyanazat szeretni, ugyanazt utálni, ugyanazért fáradni, ugyanazért tűzbe menni?! Ezt kérdem tőletek. Ne szóval feleljetek. Minek az nekem?! Lelketek kipattanó tűzszikrájára, szemeitek ragyogó villámára pályázom. Léleknek csak lélek, szellemnek csak szellem a barátja, rokona, testvére. Föl a homlokkal! Nézzünk egymás szemébe - még tovább! - egymás lelkébe!
Hol révedezik szép szemed világa, hazám ifjusága? Tudom szived kivánságát. Ember akarsz lenni, egész, fejlett, szép ember, a teremtés koronája, a kinek teste van, de lélek lakik benne, véges szemei vannak, de a végtelenbe néz, időben él, de örökkévalóság az öröksége, rongyokba takaródzik, de királyi öntudatot hordoz, sirva jön a világra, de Istenfiuság az ideálja és alább nem nyugszik, alább nem adja, mig mindezeket el nem éri, meg nem kapja.
Ez az! Nézzétek, egy jottával sem akarok kevesebbet. Lelkem rajta, hogy ugy lesz. Kezet ide! Vagyok, a ki voltam - nem is akarok más lenni - minden izemben, rostomban igaz hű barátotok a "Zászlónk" ifjusági lap.
Vissza 
