Tempevölgy 2014/1.

Előszó

Kérem, szíveskedjék letérdelni, majd mindkét kezét a tarkójára helyezni!
Úgy.
Máris minden megnyugtatóan rendeződött. Mármint az én számomra. Köszönöm.
Még mielőtt ez a kis performansz kezdetét venné, érdeklődnék, vannak-e Önnek jelentősebb, könnyen mozgósítható pénzeszközei. Nincsenek. Hm. Gondoltam. Akkor talán értéktárgyai? Vajon? Ne suttogjon, kérem, kissé nagyot hallok, és egyensúlyoznom is kell ezzel a géppisztollyal. Legyen rám, kérem, tekintettel!
Azt mondja, hogy ezt én is megtehetném? Nem értem. Magamra folyvást tekintettel vagyok. Kímélem magam. Sosem lehet tudni, mit hoz az élet. A jövő. Vagy akár a következő tíz perc. Például maga most megfordulhatna, és kicsavarhatná a kezemből a fegyvert. Akkor nem is tudom, mit csinálnék. Például tarkón rúgnám, igen, az első mozdulatra. Jobb félni, mint megijedni. Biztosíthatom, hogy acélbetétes bakancsot viselek, pedig nincs elhajlásom semmi szélsőség felé. Talán éppen ezért volt nehéz beszerezni a holmit. Csúf bakancs, de hasznos, és hát az ember adjon a minőségre.
Mint említettem, a legjobb hatásfokkal igyekszem dolgozni, ámbár a minőségbiztosítás a mi szakmánkban kissé problémás. Kímélem magam. Elvem az, hogy sosem fektetek be 100%-nyi energiát. Elég lesz 80, és ha a munka mégis elfogadhatóan végbement, máris nyertem 20 százalékot. Régen százat akartam teljesíteni. Százötvenet. Most elég a nyolcvan. A hetvenöt.
Azt mondta, semmi vagyontárgy? Hát épp az imént láttam, amikor feltette a kezét, hogy milyen kellemes megjelenésű Rolexe van. Mindig szerettem volna ilyet. Nagyapám Doxáját még 44-ben vitték el az oroszok, bizonyára onnan ered ez a komplexusocska. Valószínűleg öröklődik a családomban az időmérők utáni vágyakozás. Jobb lesz, ha lecsatolja, mind a kettőnknek kényelmesebb.
Micsoda? Hogy majd levehetem a hullájáról? Ne vicceljen, drága uram! Ezzel kétségbe vonná kettőnk tevékenységének leglényegét! Hm. Két egyenrangú úr beszélget itt, távol a közügyektől, adnak és vesznek, cserélnek. Vissza