Fülszöveg
„Létrehozhatnánk, a nonprofit kft.-k mintájára, egy nonprodukt egységet, ahová a hivatal összes osztályáról, egységéből a leggyengébb személyeket delegálnánk. Nem a gyengéket, mert az egy durva, kirekesztő kategória, hanem a leggyengébbeket, mert az inkább egy relatív fogalom. Ezek az emberek bizonyosan jól éreznék magukat egymás közt, hiszen azonos tudásszinttel, ambícióval és feltehetőleg azonos érdeklődési körrel is rendelkeznek. És biztosan nem unatkoznának. Nem mintha munkát kellene végezniük, hiszen éppen munkaképtelenségük miatt kerültek ebbe a különleges egységbe, de bizonyos tevékenységeket folytathatnának. Például megírhatnák a teljesen felesleges jelentéseket. Ezzel hihetetlen mértékben emelnék a hivatal, egyébként jelentésköteles, hatékonysági mutatóját. Egyrészt nem lábatlankodnának a valódi munkát végzők között, a fölösleges dolgokat pedig természetes környezetben lehetne kezelni."
A kötelező mértéket meghaladó teljesítményre hajlandónak lenni mindig hősiességet és...
Tovább
Fülszöveg
„Létrehozhatnánk, a nonprofit kft.-k mintájára, egy nonprodukt egységet, ahová a hivatal összes osztályáról, egységéből a leggyengébb személyeket delegálnánk. Nem a gyengéket, mert az egy durva, kirekesztő kategória, hanem a leggyengébbeket, mert az inkább egy relatív fogalom. Ezek az emberek bizonyosan jól éreznék magukat egymás közt, hiszen azonos tudásszinttel, ambícióval és feltehetőleg azonos érdeklődési körrel is rendelkeznek. És biztosan nem unatkoznának. Nem mintha munkát kellene végezniük, hiszen éppen munkaképtelenségük miatt kerültek ebbe a különleges egységbe, de bizonyos tevékenységeket folytathatnának. Például megírhatnák a teljesen felesleges jelentéseket. Ezzel hihetetlen mértékben emelnék a hivatal, egyébként jelentésköteles, hatékonysági mutatóját. Egyrészt nem lábatlankodnának a valódi munkát végzők között, a fölösleges dolgokat pedig természetes környezetben lehetne kezelni."
A kötelező mértéket meghaladó teljesítményre hajlandónak lenni mindig hősiességet és életerőt igényelt. Hát még itt és most nálunk. Amikor olyan korszakban élünk, ami a 'minek?' kérdést gyakran felteszi, de választ nem tud rá adni. Thomas Mann szerint az ilyen emberi teljesítményhez erkölcsi önállóság és közvetlenség kell, életerő.
Nagy Gábor - bár miniesszé kötete mintaadójának a magyar Kristóf Attilát, a cseh Jifí Menzelt vagy éppen a lengyel Leszek Kolakowskit tekinthetjük -mégis Thomas Mann-i önállósággal teszi a dolgát. Tudása, műveltsége, humora irigylésre méltó és mindez közvetlenséggel, olvasóinak, kollégáinak a szeretetével párosul. Nem felháborodik, nem kioktat, hanem történeteivel bátorít és a sznobériát elutasító igényességet közvetít.
A kötet a magyar műemlékvédelem csetlő-botló mindennapjait tükrözi. Nem az úgynevezett nagykérdéseket elemzi, hanem a valósággal foglalkozik: a szakma túlélésének esélyét, küzdelmét villantja föl, •
bájjal és nem haraggal. Az érdekek harcában, a re- * ' '
formok, a permanens átszervezések közepette gyak- ^ ,
ran háttérbe szorul a szakma és a tudomány. Pláne, ha maga a műemlékvédelmi szakma sem egységes. Nagy Gábor írásai mégis reményt adnak; a szakmai konzultációk, baráti, kollegiális beszélgetések, az emberi közösségek világát idézik. Hogy lesz-e folytatás? Bizonyára.
Rosdy Tamás
Vissza