Szabadon szolgál a szellem (dedikált példány)

Fülszöveg

"Szabadon szolgál a szellem" - Keresztury Dezső, az Eötvös József Collegium egykori diákja, majd tanára, végül igazgatója, ma curatora ezt a mondatot íratta az intézet félszázados jubileumára Pátzay Pál munkájával készült emlékéremre. Azóta szállóigévé lettek ezek a szavak, mert találó tömörséggel és pontosan, nem kevésbé költőien fejezik ki azt, ami a régi Eötvös Collegiumból a legfontosabb volt. Valóban a szabad szellem fellegvárául szolgált a Collegium a kezdetektől a bezárásig. A bezárás bűntény volt. Súlyos ez a szó, de igaz, ma már kimondhatjuk. A bezárás pótolhatatlan veszteséget okozott a hazai tanárképzésnek, a magyar tudománynak, egész kultúránknak. Mély - tudjuk, gyakran máig be nem gyógyuló - sebet ütött sok volt collegista lelkén.
A szabad szellemet el lehetett űzni, ha már megfojtani nem tudták, meg lehetett kísérelni szolgaságra kényszerítését, egy dolog azonban sehogyan sem sikerülhetett, a genius locit nem lehetett megölni. Ma is itt él a Collegium falai között. Több éves teljes szünet után, amikor diákok - megcsúfolva a múltat - ide csak aludni jártak, egy új kollégium kezdett el működni ebben az épületben. Más társadalmi feltételek között, mégis újra a vidékről érkező ifjú tehetségeknek, és a hozzájuk csatlakozó fővárosi "bejáróknak" próbált ez az intézmény az átlagosnál kedvezőbb körülményeket nyújtani tudásuk gyarapításához, szakmai felkészülésükhöz. A mögöttünk lévő évtizedeket tekintve, nyugodt szívvel mondhatjuk, nem eredménytelenül. S ahogyan teltek az évek, oldódott a harag és a fájdalom érzése, a régi collegisták közül kezdték mind többen ismét látogatni az épületet, részt vettek a Collegium rendezvényein, megalakították a végzettek Baráti Körét. Számos szép és kedves emlékezés hangzott el ezeken az alkalmakon, híd épült a múlt és a jelen között. Tanulsága ezeknek az alkalmaknak és eseményeknek a Collegium kiadásában megjelent két kötet, az újraindult Eötvös Füzetek két vaskos száma. Úgy gondoljuk, a százéves jubileum előtt méltó tisztelgés, ha a mai diákok collegiumtörténeti dolgozatait nyomtatásban közreadjuk. Többségüknek első közlése az itt megjelenő írás, hangjuk olykor mutál, olykor még erőtlen, de törekvésük mindenképpen jószándékú, dícsérendő. Kell-e ennél a közlési alkalomnál nagyobb bátorítás, bíztatás az előttünk lévő pályára, legyen az akár tanári, akár tudósi vagy a szellem más területein gyümölcsöző. Vissza