Hívnak tűzrakó hajnalok (aláírt példány)

Fülszöveg

Sok szépség és tisztaság, emberi tisztesség van ebben a kötetben. Lapjairól meggyőzően bontakozik ki a tartalmas és rokonszenves lírai önporté. A hang itt-ott Adys, ez nekem éppen közel áll a szívemhez. Nem utánozza Adyt, - őt nem is lehet utánozni, sem egyszerűen folytatni, - Ady című versében meg is vallja, hogy mesterének, példaképének tekinti, mint Dante Vergiliust.
Tud "építkezni": nemcsak az elmélkedő gondolati verseiben, hanem a dalszerűekben is megfigyelhető a kompozíció, a jó megszerkesztettség. Az önportré egy fejlődő, sokoldalú érdeklődésű, önmagával mindig azonos, de nem "egyhúrú" költőt rajzol elénk. Olyat, akié teljes joggal mondja egyik versében: A cifra szó nem kenyerem, szigorú rend az életem...
Szigorú rendben! "Férfias" költészet ez tehát, e jelző legnemesebb, derekasságot és szocialista világnézetet jelentő értelmében. A férfiasság tartalmi-eszmei-esztétikai fogalmába beleértem azt a szép összhangot is, amelyben a lírai őszinteség párosul, egybefonódik Szegedi László verseiben egy bizonyos ízléses szemérmességgel; amely egyaránt mentes mind a polgári-kispolgári pózoló képmutatástól, mind a görcsös prüdériától: az álszemérmes szemérmeskedéstől!...
Hogy ez mennyire így van, tanúsítja a legutolsó korszak verseiben meg-megszólaló finom, bujkáló, megbékélt, nem keserű humor is!... S ez egyben azt is, hogy a gyűjtemény íve mindig felfelé mutat, az időrendi sorrend belső fejlődést is tükröz. Magam is sokszor rácsodálkoztam, mennyivel több, jobb és szebb hang, tartalom van e versgyűjtemény mostani átrendezésének formájában. Ez annyival is inkább érdem, mert Szegedi László nehéz életű ember volt, aki sokat tanult, s többnyire az irodalom országútjától távoli, vagy azzal csak közvetve találkozó munkakörben dolgozott. El is szigetelődött - szerencséjére vagy szerencsétlenségére? - részben saját magában, részben az "illetékesekben" rejlő okok miatt az úgynevezett "helyi irodalmi élettől", (van ilyen egyáltalán?) ám költői eszményeit fel nem adta, s mint versei mutatják: mindig volt ereje, kedve, tehetsége a "prózai" gondok mellett is - megmerítkezni a költészet üdítő-vigasztaló forrásvizeiben; táplálkozni az elsődleges lírai élményekből!...
Költészete mélyen gyökerezik a természetben, - nagyon tiszteletre méltó vonás ez a régóta városlakó, a "civilizációs ártalmakkal" körülvett életformájú költő-ember esetében. E természetben gyökerezettségből fakad hazafisága, mely elsősorban a szülőföld és környezetszeretet, - azt pedig áthatja a dolgozó ember szeretete, megértése, a küzdelmeikben osztozás érzése, s egyáltalán: sorsok nemes indulatú féltése, - esztétikailag is színvonalas, meggyőző és érzelmileg megragadó kifejezése.
Mint a korábban megjelent kötetében is, szeret verseiben filozofálni Szegedi László. Átérzett gondolatokat ír le a mindenségről, az "egyszerű emberek" gondolatvilágáról, emberi viszonyairól, mint azok egyike, mint szószólójuk. Áthatja verseit a céltudatos küzdelemérzés - és gondolatvilága, ám úgy, hogy mindig a költészet síkján és közegében, mintegy megszűri a mindennapi kicsinyes gondokat. Ez a manapság nem divatos, mintegy romantikus eszményiség szerintem sem "konzervativizmust", sem "vértelen idealizmust" nem jelent, mert (az említett céltudatos küzdelem) egyet jelent az igazán szocialista ember egyik legfontosabb vonásával: maga és mások számára a jobb, tartalmasabb élet akarásával!
A "legősibb" lírai élménykör: a szerelem is otthonos Szegedi költészetében. Két nagy szerelemre következtethetünk erről szóló versei alapján, - igen emberi hangokkal, tartalmakkal, - anélkül, hogy teljes "epikai hitelű", részletező "lírai regényt" olvasnánk...
Szegedi László versei reflexiókban rendkívül gazdagok, színesek, változatosak és ötletesek, de mindig líraiak, követhetők, szemléletesek. Nagy kár, hogy oly sokáig "pihentek" az íróasztal mélyén, - s ki tudja, mennyi vers van még ott, "kiszabadításra" várva... Vissza