Élet és lélek (dedikált példány)

Fülszöveg

Nekem ők hárman, Fenyvesi Ottó, Sziveri János, Szűgyi Zoltán az ifjúságom voltak. (Mondanám még Balázs Attilát, de ő prózaíró, ráadásul fiatal kora okán csak később csatlakozott a közös asztalhoz.) Az újvidéki borozások, a budapesti barangolások, a lázadások, a költészettől, élettől, művészettől megrészegedések. Úgy, valahogy, nagyon egymásra találtunk. Ők ott, én itt. Azután jöttek a férfikor nehéz évei, a barátság megmaradt, csak a találkozások ritkultak meg, kit ez, kit az sodort magával. Az "ezt" nevezhetjük családnak, kisebbségi sorsnak, symposion-szétverésnek, politikának, betegségnek, permanens konyakospohárnak...Az "azt" is.
Sziveri a korai halál érzetének szédületében meredek, aktív és gyors pályát futott be. Fenyvesi a maga megfontoltságával építgeti az életművét, folyamatosan és szívósan.
Szűgyi Zoltán volt hármuk közül - négyük közül-, aki adai magányában már az elhallgatás határáig jutott el. És úgy érezhettük, elfogadja azt a zűrzavart, amit az élete, mind rosszabbodó helyzete felkínál számára. De nem. Hirtelen mondott nemet, változtatott életformát, fordult vissza az elmélyült költői munkálkodáshoz.
Ebben a kötetben az eddigi munkáiból gyűjtötte össze a legfontosabbakat. Kevés szavú költő, keményen és pontosan fogalmaz. Nem divatok élei mentén araszolgat előre, elkezdett egyszer valamit, annak akar a végére járni. Valószínűnek tartom, ez épp egy életnyi tartam. Amelyhez adott a lélek is. Vissza