Valóság 2008. június

Előszó

MAGYARI BECK ISTVÁN
Az a szép régi világ (új kiadásban)_
Azt hiszem, az emberek többsége mind Magyarországon, mind az Európai Unióban - de az is lehet, hogy szerte a világban - nem tudná megmondani, merre, hova és mibe sodorták, sodorják őket az idők malmait forgató történelmi szelek. Ami ezt a csepp országot illeti, amely a Trianoni Béke után Ausztriával együtt a földgolyó első 5-6 vezető hatalmából zuhant e minden tekintetben jelentéktelen méreteibe, érthető módon még ma sem tudja fölfogni, mekkorát esett. Olyannyira, hogy a többi közép-európai országgal egybehangzóan még mindig azt hiszi, két gigászi nagyrendszemek - a szocializmusnak és a piacgazdaságnak - előzmények nélküli harcát éli a história egy olyan fordulóján, amely végleg pontot tett az etatista rendszerek eszmei mondanivalóinak és tárgyi kibontakozásának a végére és örökre eldöntötte a csatát a piacok javára. Sancta simplicitas - azaz szent együgyűség - kiáltana fÖl néhai anyai nagyapám, aki a szakmájára nézve egyszerű sebészorvos, egyébként univerzálisan művelt és több mint egy fél tucat nyelven folyékonyan beszélő igazi européer volt életében. így csak az gondolkodhat, aki oly beszűkült perspektívával és szellemi keretek között él, ami nem láttatja vele a most zajló fordulat elképesztő és a világ egészére érvényes mélységét! Azt nem tudhatjuk eléggé pontosan, Földünk mely táján és régióiban hogyan gondolkodik a homo sapiens arról, amiből kijött, de arra számtalan jel utal, miszerint más homo sapiensekkel közösen azt hiszi, ma őt is éppen a reménységek társadahnának mondott piacgazdaság modemizálja. Aminek megfelelően szinte mindenütt egyenlőségjelek éktelenkednek a piacgazdaság, a modernizáció és a globalizáció között. Világunk önfeledten és föltartóztathatatlanul tart a sematikus egyöntetűség irányában.
Mielőtt egy újabb szakadék szélére sodorna bennünket e neofita buzgalom, legalább ama kevésnek, aJd e cikket elolvassa, szerzői hálából az alábbiakra nyitjuk föl a szemét. A történelemnek is vannak némi törvényszerűségei és folyamatában sem egyéb, mint egy multi-paradigmatikus - azaz több visszatérő alapmodellel dolgozó - folyamat. Gondoljimk csak arra, mely gyakorisággal jelent meg újra és újra itt, Európában az ókori értékrend és stílus a reneszánszban, a klasszicizmusban, a pamasszistáknál a XX. századi művészetben és - ami így, önmagában nem vád a jelenkor ellen - a mai időkben is. És ezzel már el is jutottunk e tanulmány egyik legfontosabbnak minősíthető megállapításához. Fejezzük ezt ki mutatósnak szánt metaforával, amely egy pillanatra eltekint a történelem folyamat jellegétől, és azt nem oldalról a maga előrehaladásában, hanem strukturalista szemlélettel, ' • ] ¦ mintegy szemből, keresztmetszet gyanánt mutatja meg. Ekkor - egyebek között - egy mérleg tűnik a szemünkbe, amely két serpenyőjében helyenként és időnként eltérő súllyal hol az etatista, hol pedig a piaci rendszerek irányában billen el, avagy húz le. Az egyensúly csak ritka esetekben áll be. E metaforikus kép azonnal sugallja, hogy korunk mindössze e permanens imbolygás egyik speciális esete csupán, annak minden előnyével és hátrányával egyetemben. Miközben az itt tárgyalt modellek, avagy rendszerek tagadhatatlanul fejlődnek, hol egymástól, hol pedig a saját hibáikon okulva. Engedjük meg magunknak azt az optimizmust, miszerint a mintegy húsz év óta ismét uralomra törő piacgazdaság - minden ebettentő vonása ellenére - számos tekintetben haladásnak is bizonyul (bár számítunk arra, hogy ellenfeleink e megállapítást csak amolyan vállveregető magatartás részének tekintik, és iiem kevesen itt támadnának vissza messianisztikus neofita dühükben).
Ám hogy e mérleg ne lebegjen hohni önkényes szeleknek kitéve, egy hozzávetőleges közelkép mind az etatista, mind pedig a piaci rendszerekről nem vohia fölösleges vállal-
Vissza