A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Előszó
Olyan kiadványt tart a kezében, amelyben elsősorban a fotók beszélnek. Az azt kiegészítő rövid szövegek a látvány értelmezésében segítenek. Azt gondolom, szinte minden magyar település büszke...
Tovább
Előszó
Olyan kiadványt tart a kezében, amelyben elsősorban a fotók beszélnek. Az azt kiegészítő rövid szövegek a látvány értelmezésében segítenek. Azt gondolom, szinte minden magyar település büszke múltjára, építi a jelent és tervezi a jövőt. Ez igaz Zalaegerszegen is. Derék, szorgalmas, munkaszerető emberek élnek itt, akik jó szívvel fogadják az idegent, mert benne a barátot látják. A barát pedig megillet egy helyet, hogy pihenhessen, egy pohár bort, hogy felüdülhessen, egy ízes történetet, hogy jókedvre derüljön. Zalaegerszeg elsődleges értéke az épített örökség és a páratlan természeti táj mellett az itt élő ember. Az épített örökségről, a várost övező természetről számos fotót láthat e kiadványban. Az emberi lelket azonban nem lehet lefotózni. Arról betekintést csak tapasztalat útján nyerhetünk. A zalai dombok rabul ejtik az idelátogatót. Városunkban van egy mondás: „aki nálunk eltölt egy esztendőt, az itt is ragad".
Reményeim szerint Ön is ellátogat hozzánk - talán éppen e könyv hatására - és megtapasztalja, hogy mindaz amit lát, hogy mindaz amit olvas, valóság. Biztos vagyok benne, ha eltölt nálunk néhány napot, évről-évre visszatérő vendégként üdvözölhetjük.
Vissza
Tartalom
Tisztelt Olvasó! 3
Göcseji Falumúzeum, Finnugor Néprajzi Park 6
Göcseji Múzeum 12
Magyar Olajipari Múzeum 14
TV-torony, Alsóerdő, Aranyoslapi forrás, Azáleás-völgy 16
Csácsi arborétum 20
Gébártitó 21
Gébárti Szabadidő Központ 24
Termálfürdő 26
Városi Strandfürdő és Fedett Uszoda 31
Aquacity 32
Repülőtér 35
Mária Magdolna Plébániatemplom 38
Városi Hangverseny- és Kiállítóterem 40
Építészeti értékek, templomok 42
Fontosabb, érdekesebb szobrok 51
Parkok 54
Sportolási lehetőségek 56
Kerékpárutak 58
Lovasturizmus 59
Borturizmus 60
A Göcsej-Palatinus Étterem ajánlata 63
Szórakozási lehetőségek 64
Látnivalók Zalaegerszeg közelében 67
Információk 71
Szálláshelyek 72
Éttermek, cukrászdák 72
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.