Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai (Kárpáti Aurélnak és feleségének dedikált, számozott példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Szerző által dedikált, számozott példány. A szegény kisgyermek panaszai. Írta: Kosztolányi Dezső.
"Ezt a könyvet, mint az első amatőr Tevan-kiadást ötszáz számozott példányban, 1913-ban készítette Tevan Adolf könyvnyomdája Békéscsabán. 53. szám. Kosztolányi Dezső »A szegény kisgyermek panaszai« cimű versciklusa első ízben a »Modern könvytár«-ban jelent meg."

Kosztolányi Dezső 1910-ben, A szegény kisgyermek panaszai című vékony kis versfüzetével robbant be a magyar irodalomba, és a versciklus még ugyanabban az évben egy újabb kiadásban is megjelent, majd a következő évben is. A gyermeki szemszögből megírt szerepversek diadalútja két év múlva újabb mérföldkőhöz ért: ezek új, bibliofil kiadásával indult meg a kiváló békéscsabai kiadó, Tevan Adolf és kiváltképp fia, Andor vállalatának Amatőr Tevan sorozata. A kötet kiállítását maga Kosztolányi alakította ki – ezt a költő és a kiadó levelezésében jól nyomon lehet követni –, és ugyanakkor a versanyagot is jelentősen bővítette: az eredetileg 32 darabból álló ciklust közel kétharmadával növelte; ebben a kiadásban már 57 vers olvasható. (Bővebben lásd: Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai. Kritikai kiadás. Szerk.: Győrei Zsolt. Pozsony, 2014.)

A sorozatnyitó kötet kolofonja így szól: „Ezt a könyvet mint az első amatőr Tevan-kiadást ötszáz számozott példányban, 1913-ban készítette Tevan Adolf könyvnyomdája Békéscsabán.” Kézzel írt számozása: 53. sz. Az eleve bibliofil példány értékét Kosztolányi Dezső dedikációja hatványozza. Az ajánlás szövege:

"Kárpáti Aurélnak / kedves, régi hívemnek / és a feleségének, régi / szeretettel Kosztolányi Dezső / Budapest. 1914. februárban."

Kosztolányi dedikációinak ismeretében rögtön két dolog tűnhet szembe: egyrészt viszonylagos szószátyárságával rendhagyó, másrészt pedig nem a „jól ismert”, Kosztolányira „jellemző”, „kultikus” zöld tintával írta. A dedikáció megszövegezésében szembeötlő, hogy Kosztolányi benne hangsúlyosan érzékelteti a címzett és a közte fennálló hierarchiát (Kárpáti mint kritikus csak a költő Kosztolányi híve lehet), ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy bele akarja venni Kárpáti feleségét is a megajándékozottak közé – de nem tudja a nevét.

És bár ma már a címzett neve nem csillog úgy, mint a dedikáló Kosztolányié, saját korában nagyon is jól csengett. Kárpáti Aurél (Gungl, 1884–1963) író, költő, a Nyugat egyik meghatározó irodalmi és színházi kritikusa, későbbi Baumgarten- és Kossuth-díjas. Ekkor már három szépirodalmi kötete jelent meg (Az én örökségem, 1909, versek; Éjszakai ballada, 1912, novellák, Budai képeskönyv, 1913, prózák), melyeket később hosszú pályáján továbbiak követtek.

Kosztolányi és Kárpáti azonos generációhoz tartoztak, Kárpáti csak egy évvel volt idősebb, és már indulásukkor tudhattak egymásról: a Magyar Szemle 1905. novemberi számában Kosztolányinak verse jelent meg, Kárpátinak viszont Impressziók a modern líráról címmel esszéje, melyet Kosztolányi több mint valószínűleg olvasott is. Később A Hét és a Nyugat lapjain is sokszor publikáltak együtt, voltak közös fellépéseik, stb. A húszas évektől Kárpáti a Pesti Napló belső munkatársa lett. Kárpáti többször is írt Kosztolányiról, műveiről kritikát, pályájáról összefoglaló jellemzést, végül pedig nekrológot. A költő temetésén a Vajda János Társaság nevében ő mondott beszédet.

A dedikáció kétszer is leírt – tehát nyomatékos – „régi” szava utal is e kapcsolat időbeliségére: Kosztolányi már 1914 elején hangsúlyozta a többéves ismeretséget mind Kárpátival, mind – és ez szintén szokatlan Kosztolányitól – annak feleségével is.

És még ha irodalmi munkásságát ismerik is valamennyire, azt már kevesebben tudják róla, hogy Kárpáti Aurél civil foglalkozása elemi iskolai tanító volt, és több mint egy évtizedig – kényszerű pályaelhagyásáig – mint kisiskolásokat nevelő pedagógus is tevékenykedett. Az Esztergomi Érseki Római Katholikus Tanítóképzőben végzett, tanítói oklevelét 1906-ban kapta kézhez. (Aztán elhagyta, ezért 1907-ben másolatot kellett kérnie róla.) Ezután egy ideig Esztergomban él és többek között az Egyházi Közlönyben publikál (a modern magyar irodalom mellett téve le voksát, s támadva pl. a konzervatív Szabolcska Mihályt), majd 1908 júliusában felvették Budapestre tanítónak. A Jázmin utcai elemi fiúiskolában kezdett, majd 1911-től a Madách utcai elemiben, 1913-ban a Nyár utcaiban, később a Dugonics utcaiban. Az iskolai értesítők külön kiemelik, hogy fő oktatott tantárgya a rajz (!) volt. A forradalmak alatt is tanított, és 1918-ban a Néptanítók Lapjában két cikket is közölt (A szocializmus; A kölcsönös segítség), és később sem utasította el a baloldali haladó eszméket. Ezért aztán a Tanácsköztársaság bukása után azonnal vizsgálat indult ellene, és vizsgálóbizottság „a proletárdiktatúra alatt tanúsított” magatartása miatt állásából „felfüggesztette és fegyelmi vizsgálat alá vonta” nemcsak Kárpátit, hanem feleségét is. (Fővárosi Közlöny, 1919. szept. 5.)

Kárpáti Aurél felesége ugyanis szintén elemi iskolai tanító volt. Kosztolányi nem tudta a nevét, és a nem létező részletes Kárpáti-életrajzok sem, de némi keresgéléssel sikerült megtalálni. Az író-tanító 1912. december 1-jén Budapest VIII. kerületében kötött házasságot Wagner Irmával (1884?–1970), aki férjéhez hasonlóan ugyancsak 1906-ban végzett a tanítóképzőben, és már ebben az évben elhelyezkedett a Szász [Irén]-féle leány- és fiúiskola tanítói karában. Szakmai irodalmi működése az iskolai értesítőkben olvasható. Fiuk, Kárpáti Miklós Aurél 1916. augusztus 24-én született. (Belőle nemzetközileg ismert sakkozó és sakkfeladvány-szerző lett; 2006. december 23-án halt meg Los Angelesben, Hollywoodban temették el.) A házasság azonban válással végződött, ennek tényét 1926. július 31-én jegyezték fel a házassági anyakönyvben. Kárpáti Aurél még 1926-ban házasodott újra, második felesége Nagy Erzsébet lett, akivel egy közös gyermekük született, 1928 januárjában. Wagner Irma pedig csak később, 1943-ban ment újra férjhez, Szederjei Ákos királyi erdőmérnökhöz. Tanítói állását nem adta fel. 1970. április 1-én hunyt el Budapesten.

A most felbukkant példány rendhagyó különlegességeivel igazi érdekesség Kosztolányi ajánlásai között, és egy fontos irodalmi kapcsolat dokumentuma.

A kötetet készítette: Tevan Adolf könyvnyomdája Békéscsabán.
Kiadói varrott papírkötésben lévő példány Kosztolányi Dezső aláírásának aranyozott nyomatával díszített címfedéllel, feliratozott, üres hátlappal, hiánytalan, enyhén megnyílt állapotban.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.