Bonkáló Sándor: A rutének (dedikált példány)

Előszó

Az eddig kutatások eredményeit összefoglalva, ismertető könyvet írok Rákóczi népéről, a kárpát-aljai ruténekről. Sokszázados együttélés utána trianoni békeparancs elszakította tőlünk és csak húsz év múltán, 1939. év tavaszán hozták vissza őket közös akarattal honvédeink. Mozgalmas húsz évet élt át a rutén a cseh megszállás alatt. A cseh is, az orosz is, az ukrán is nap-nap után az ezeréves magyar elnyomás meséjét súgta a fülébe. A ruténség egy része, amely a köztársaság iskoláiban nőtt fel, elhitte e meséket. A húszéves izgatás nyomokat hagyott lelkében. A világháború előtt a ruténnek nem voltak nemzeti törekvései. A nemzeti igényeket a művelt osztályok nevelik bele az alacsonyabb néposztályokba. A ruténnek nem volt szláv érzésű értelmiségi osztálya. Iparosnak, kereskedőnek nem adta fiát, diplomás fia elmagyarosodott, sőt nagy része a gyermekkorában jól-rosszul beszélt rutén nyelvet is elfejeltette. A cseh kormány a szolgálatába szegődött orosz és ukrán emigránsok segítségével Kárpátalja megszállása után erélyesen hozzálátott a rutének elszlávosításához, a magyar hagyományok, magyar kapcsolatok elhomályosításához. Ezt a célt szolgálták az iskolán, a színházon, a právoszláv templomon és a sajtón kívül az ünnepi felvonulások, népgyűlések, műkedvelői előadások. A ruténség egy része többé-kevésbé megváltozott. Határozatlan formában bár, de nemzeti igényei is kialakultak és a nemzetté alakulás vágya is fölébredt benne. Nem szabad őt ma a háború előtti illuziók szemüvegén át szemlélni, mintha nyomtalanul múlt volna el fölötte a cseh uralom húsz éve. A csehszlovák köztársaság iskoláiban új rutén nemzedék nőtt föl, amelyet szeretettel kell ránevelni a magyar eszmék szolgálatára. Szeretni csak azt lehet, akit ismerünk. Ismerjük meg ruténeinket. Vissza