Paál Zoltán: Vérrel pecsételve

Előszó

Számtalan esetben érzek megdöbbenést, amikor a legszokatlanabb helyen az ARVISURA szó hallatán - mintha varázsszó lenne - addig egymás számára ismeretlen embereknek annyi mondanivalójuk lesz, hogy véget sem érő beszélgetésbe kezdenek. Az „Arvisura" c. mű - Édesapám életműve - már néhány kiadásban megjelent. Ez a könyv, amelyet a tisztelt olvasó a kezében tart, Édesapám életrajzi regénye; a 348. Arvisura: visszavisz a második világháború éveihez. Elénk tárja, hogyan jutott birtokába azoknak a történeteknek melyek azokból az időkből származnak, amelyről nincsenek írásos emlékeink, és választ ad néhány kérdésre: Hogyan találkozott Szalaváré Turával az utolsó manysi fősámán unokájával, aki az Ob vidéki Vezsakoriban, a manysik szent városában született. Hogyan született közöttük barátság? Hogyan adta át tudását, amely Édesapám további életét meghatározta? Hogyan érte Őket a végzetes bombatámadás, melyben Tura Édesapám karjaiban halt meg? Tura utolsó szavaival békét kívánt a földnek és az emberiségnek. Kérte Édesapámat, hogy írjon! Írjon új Arvisúrát! Édesapám maradéktalanul teljesítette küldetését. Egész életét az Arvisura írásának szentelte. Ki is volt Paál Zoltán? Számomra a legönzetlenebb Édesapa, soha nem kényszerítette akaratát senkire. Semmit nem követelt, de példamutató életével szeretetre és egymás megbecsülésére nevelte a körülötte élő embereket. Drága emlékével ajánlom ezen életrajzi regényt a kedves olvasó figyelmébe: Paál Éva - 2006. augusztusában Vissza