Fülszöveg
A II. világháború első éveiben a lengyelországi és franciaországi villámháborús hadjáratokban bevetett német harckocsik elsöpörték a szövetségesek ellenállást. A németek a Szovjetunió 1941-es megtámadását követően kerültek szembe a T-34-essel, mely leküzdhetetlennek bizonyult páncéltörő fegyvereik számára, ugyanakkor bármely német típust könnyen meg tudott semmisíteni. Mindennél fontosabbá vált egy olyan, új harckocsi kifejlesztése, mely egyenlő esélyekkel száll szembe a száll szembe a szovjet típussal. Ez vezetett a Párduc létrehozásához.
A harckocsi bemutatkozása az 1943. júliusi kurszki ütközetben nem volt sikeres, ahol az első példányok műszaki hibákkal küszködtek, és egyébként is olyan kis számban kerültek bevetésre, hogy semmi hatást nem gyakorolhattak a harc kimenetelére.
A Párduc jelentős fejlődésen ment keresztül, mire utolsó, Ausf G jelű változata gyártásra került. A szövetségesek 1944-es partraszállást követően, Normandiában bevetett Párducok a támadók komoly ellenfelének számítottak. Egy Párduc megsemmisítéséhez általában négy-öt Sherman harckocsi bevetésére volt szükség.
A háború végéig 5500 Párduc készült, de ez nem volt elegendő ahhoz, hogy az erőviszonyokat megváltoztassa.
Vissza