Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember (dedikált példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

Szerző által dedikált példány. A láthatatlan ember. Regény. Írta: Gárdonyi Géza.
Második kiadás.

 Az 1901-ben eredetileg folytatásokban, majd könyv alakban megjelent A láthatatlan ember Gárdonyi talán második legismertebb, ugyanakkor talán legkedveltebb regénye. Főhőse, a fiatal Zéta elkerül Attila hun király Tisza-menti városába, ahol politikai teendői mellett persze szerelmes is lesz majd, és mindezt az ő elbeszélésében olvashatjuk; hangja természetes, a kalandok, az érzelmek és a megfelelő mértéken adagolt történeti tudásanyag miatt a regény egyaránt kedvence a fiatalabb és kevésbé fiatal olvasóknak. Sikerét igazolandó, 1907-ben második kiadásban is megjelent, amit a harmadik kiadás 1915-ben, a negyedik pedig 1922-ben követett, s még később megjelentek belőle az ún. „ifjúsági kiadások” is.

A második kiadás egyik példányába Gárdonyi ezt írta a címlapra:

Preinrich Gyuláné Rupprecht Ida / őnagyságának / szíves látogatása emlékeül / 1909. VII. 18 / Gárdonyi Géza

A dedikáció címzettje egyike a magyar művelődéstörténet elfeledett alakjainak – pedig önálló könyvei is megjelentek, igaz, nem magyar nyelven.

Rupprecht Ida (1863–1943) Sopronban, 1863. január 16-án jeles családba született. Édesapja „az első magyar fotóművész”, Rupprecht Mihály (1829–1904) volt (Fejér Zoltán, Fotóművészet, 2011. 3. sz.). Édesanyja, Roth Teréz (?–1908) pedig művészi kötéseket készített, melyek közül ma többet is múzeumban őriznek. „A művészi kötésnek ez a módja, amelyben Rupprecht Mihályné olyan kiváló volt, ma már alig ismeretes, s azért e tárgyak annál is értékesebbek” – írták a műtárgyak múzeumba kerülésekor (Újabb múzeumi ajándékok. Soproni Napló, 1910. márc. 27. 2–3.).

Férje Preinreich Gyula (Sopron, 1835–1914) ezredes volt. Őt 1903-ban mint őrnagyot Kassára vezényelték, így családja is követte oda. 1910-ben léptették elő ezredesi rangra. A világháború kitörésekor az orosz frontra került, s ott az első ütközetek egyikében, 1914. augusztus 26-án eltűnt. A hősi halottat 1929-ben avatták vitézzé, Vaskorona-renddel tüntették ki. (Feleségének, illetve ekkor már özvegyének a háború alatt kifejtett karitatív tevékenységét a Vöröskereszt díszjelvényével ismerték el.) Gyermekeik: Gábor (1893–?) cs. és kir. fregatthadnagy, majd a Vöröshadsereg tagja, és dr. Barnóthy Jenő (1904–1996) nemzetközileg jegyzett mérnök-asztrofizikus, egyetemi tanár, a kozmikus sugárzási kutatások egyik jelentős magyar úttörője.

A dedikáció címzettje, Rupprecht Ida írt és fordított. Saját írásai többek közt a Kassai Újság, a Nemzeti Újság, az Új Idők hasábjain jelentek meg, de ezeknél a saját írásainál talán fontosabb volt kultúraközvetítő munkája: magyar költészetet fordított német nyelvre. Fordításai leginkább az Oedenburger Zeitungban jöttek (erről lásd: Hárs József: Magyar irodalmi művek fordításai a két világháború közötti Oedenburger Zeitungban. Soproni Szemle, 1988. 2. sz.).

Két önálló kötete jelent meg, 1933-ban és 1935-ben, mindkettő Frau Preinreich-Rupprecht néven. Az 1933-ban megjelent Lacie! Denke! Urteile! Gedichte und Übersetzungen – mint alcíme is mutatja – saját verseket és fordításokat egyaránt tartalmazott. Egy kritika szerint a könyv első ciklusában az élet ’egyszerű és szerény eseményeit’ ábrázoló ’versek melegszívű, mindig finom és visszafogott humora valódi derűt teremt’. A második ciklus komolyabb hangvételű, ’a belső vívódásról és egy melegen érzékeny lélekről árulkodnak’. A harmadik részben pedig fordításokat kap az olvasó, és itt Prenreichné ’a német nyelv alapos ismerete és csalhatatlan kifejezésmódja révén a magyar versirodalom legszebb műveit teszi hozzáférhetővé a német olvasó számára’, elsősorban pedig ’Arany és Ady verseinek tolmácsolásai érdemelnek nagy elismerést’. (Lacie! Denke! Urteile! Oedenburger Zeitung, 1934. jan. 24. 2.)

A második kötetben elhagyja a saját verseket, és már „csak” fordításokat adott. Az Arany János, Petőfi Sándor, Ady Endre cím már jelzi a tartalmat: ennek a három nagy költőnek a verseinek német fordításait tartalmazza a könyv. „Tíz Arany-, tizenhét Petőfi- és ugyanannyi Ady-vers német fordítása. A fordítónak határozottan az Arany-balladák stílusa fekszik legjobban a tehetségében.” (Literatura, 1936. febr. 15. 57.) Egy másik kritika szerint „kitűnően hangzó, tömör, hűségesen kifejező sorokban csendülnek fel németül a legszebb magyar versek. Igazán tehetséges mindegyik fordítás. A könyv célja külföldön és a hazai németség közt népszerűsíteni nagy lírikusainkat. Ezt a célt szépen el is fogja érni.” (Pesti Hírlap, 1936. jan. 4. 13.)

A fordító figyelmességére jellemző, hogy a kötet Ady Lőrincnének dedikált példányát ma Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi (B.8.032).

Prenreich Gyuláné Rupprech Ida 1943. február 17-én hunyt el, temetése 20-án volt a Farkasréti temetőben (Pesti Hírlap, 1943. febr. 19. 9.)

Az viszont ma még megválaszolatlan kérdés, hogy Gárdonyi és Rupprecht Ida honnan ismerték egymást, milyen kapcsolat volt köztük, hosszabb ismeretség-e, vagy csupán alkalmi találkozás, stb. Mint ahogy az sem tudható, vajon a költő-fordító „őnagysága” milyen apropóból látogatta meg az ekkor már „egri remeteként” élő Gárdonyit – Egerben.

Az író és a megajándékozott kapcsolattörténetéből jelenleg ez az egyetlen ismert dokumentum. A dedikációnak azonban nemcsak ez a tényező adja jelentőségét: nem véletlen, hogy Gárdonyi éppen ebből a könyvéből adott a címzettnek (hiszen másból is adhatott volna, a könyv nem volt friss), tudatos választás és célzatosság van a gesztusban. Az ekkor már elvonultan élő Gárdonyi viszonylag ritkán dedikált már, keze alól nem ömlöttek az ajánlások. Az egyébként sem nagyszámú Gárdonyi-ajánlások között A láthatatlan emberből kivételesen kevés, alig pár dedikált példány ismert.

A könyvészeti ritkaság és érték mellett művelődéstörténeti szempontból is értékes darab: a magyar irodalomtörténet egyik legismertebb írójának kapcsolódási pontjaként felhívja a figyelmet a magyar irodalom közvetítőinek egyik legismeretlenebb, de talán több figyelmet érdemlő alakjára.

Kiadói egész vászonkötésben lévő példány feliratozott, illusztrációval elllátott címfedéllel és könyvgerinccel, a könyvkötészet emblémájával ellátott, enyhén foltos hátlappal, korabeli előzéklapokkal, tiszta belívekkel, könyvkötő által belülről megerősített kivitelben, hiánytalan átlagos állapotban.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.