Fehér Mátyás Jenő: Középkori magyar inkvizició

Előszó

Fehér Mátyás Jenő (1913-1978) nevét általában hiába keressük az életrajzi lexikonokban, csak a legújabb Encyclopedia Hungarica vette fel címszavai közé, méltatván érdemeit is, de a Kassai kódex külön itt sem szerepel. Domonkos rendi szerzetes volt eredetileg, akit 1945 előtt már jónevű rendtörténészként tartottak számon, bár önálló szakmunkája akkoriban még, mint fiatalember, kevés jelent meg. Magyar egyháztörténelmünk vérbeli művelői Anonymustól Fraknói Vilmosig, Kézai Simontól Meszlényi Zoltánig, a papi rend tagjai voltak és egyházi nevelésük, latin-humanista műveltségük, elmélyült tudásuk avatta őket alapos történészekké. Valami azonban hiányzott a magyar egyháztörténelemből: a szabad bírálat Róma felé. A "Sancta Mater" iránt érzett gyermeki hódolat nyomán a horáciusi mondással "favete linguis", elcsendesült minden kritikai szándék. Az idők azonban változtak. Napjainkban önönmagát reformálja az egyház és kötetlen szellemmel felszámolja merev emberi gyarlóságait, elveti a kissé türelmetlen "hódolat illet, nem bírálat" elvét. Ma már a Vatikán levéltárának sincsenek titkai és az egyháztörténelem sok dolgot újraértékel. Ilyen körülmények között a magyar inkvizició történetének megbolygatása nem csorbítja az egyház tekintélyét, nem csökkenti érdemeit. A magyar ősi hitvilág és az eretnekségek elnyomására törekvő inkvizició, a nemzettesttől idegen elemek kezében, jelentős károkat okozott a magyarságnak. Tanulmányom célja: felbecsülni ezeket a károkat. Az "inkvizició" szó vegyes érzelmeket kelt még ma is az olvasókban. Gyanakvással fogadják az egyház hívei, lelkendezve ellenségei. Tanulmányom egyik tábornak sem ad igazat, mert a magyar józan vérmérséklet nem hajlamos tömeggyilkosságra, embertelen kínzásokra - ezt a mintát nem vettük a keresztény és művelt Nyugattól - és veszteségei egészen más természetűek. Vissza

Fülszöveg

Az 1945-től haláláig (1978) hazájától távol élni kényszerült szerző kötete hiánypótló mű, amely nemcsak lebilincselően érdekes, de nagyon tanulságos is, mivel egy fénycsóvát vet arra, hogyan emésztődtek el nagy értékű, ősi kincseink, forrásaink, miközben maga a magyarság egy része is széjjelszóródott a világban. De tanulságos ez a könyv azért is, mert tetten érhetjük benne és általa a hivatalos tudomány nem ritkán alkalmazott módszerét, amikor valakit vagy úgy szorítanak félre, hogy aláássák a hitelét, vagy úgy, hogy egyszerűen agyonhallgatják. Vagy együtt mindkettőt.
Fehér Mátyás Jenő jelen kötetének gerincét az általa Kassai kódexnek nevezett, eredetijében elveszett forrásmunka alkotja, amelynek a Liber Inquisitorum c. része 289 perjegyzőkönyvét tartalmazta, amelyből 83 magyar mágusok (táltosok) ellen lefolytatott vizsgálatokról szól. A jegyzőkönyvek 1227-1498 közötti időszakban készültek. "Nyolcvanhárom per anyaga elegendő az egész ősmagyar hitvilág rekonstruálására, ... de akár forradalmasíthatja is a tudomány eddigi álláspontját." (Schram F.) Sajnos, nemcsak az őseredeti latin szövegek vesztek el, hanem a róluk készített későközépkori kivonatolt másolatok is kallódnak valahol, ha még megvannak (bár 1944-ben fényképfelvételek is készültek róluk!).
A kötet először 1968-ban látott napvilágot Argentínában s könyvritkaság lett. A mostani kiadáshoz Bakay Kornél írt előszót. Vissza