Kassák Lajos: Máglyák énekelnek

Előszó

Mikor ezt a könyvemet az olvasó elé adom, ugy érzem 34 esztendős életemmel eljutottam iróságom első stációjához. Ez a könyv megcsiszolt tükre világszemléeltemnek és egyben summája eddigi munkásságomnak. Hogy mi jön ezután, nem tudom - mert, mint müvésznek (a legfölfejlődöttebb embertipus) sem problémáim, sem romantikusu holnapra kiváncsiságaim nincsenek. Vagyok törvényt betöltő és tagolatlan egység. Nem valakit (kormányt, osztályt, társadalmat) kiszolgáló és nem valami meglévőt (a látszólagos életet) utánzó. Mondom, egyszerüen müvész, aki egyenértékü minden értelmü feltalálóval: mert a müvészet alkotás. Semmivel le nem mérhető, semmihez nem hasonlitható: mert minden müvészi alkotás uj, szintétikus formába objektiválása a világérzésnek és világtudatnak. Egyetlen értékjelzője a müvész ereje és embersége, ami egyben a világ szintjének is mértéke. A világ teljessége pedig a mozgás, örök forradalom önmagában. Minden müvészi alkotás tehát, mint a világ kifejezője forradalmi demonstráció az elfogadóval (az állam, társadalom konzervativ képviselőjével) szemben. Látók és hallók előtt "müvészi tradiciókat" akarok összedönteni. És innen vannak a könyv látszólagos irrealitásai és formai különösségei. Begyepesedett agyvelejüek az első oldal után majd fölnevetnek: Mintha semmi sem lenne a helyén! De hiszem, akik a müvészetet szentimentális szórakoztatáson tul, mint szellemi és fizikai akcióba lenditő erőt szükséglik, azok az összezilált ritmus és görcsös szókötések között megérzik a végtelen és tragédiás élet harmóniáját. A többiek nem számitanak. Tudomásul kell vennünk, hogy vannak egészségükből és okosságukból kigyógyithatatlan testvéreink. Ők a mindent mértékbe segitő logika pátronusai. Müvészet az élet kvintesszenciája s aki müvészetre szomjazik, annak az ördög elégedetlen fiának kell lennie az életben. Wien, 1920 augusztus. Vissza