Aszlányi Károly: Aludni is tilos (aláírt példány)

Előszó

Ezek a feljegyzések egy kortárs monográfiájából valók. A teljes monográfia, kortársról lévén szó, még megíratlan. Éppen ezért, a következő vázlat inkább aktaszerű, mint irodalmi jelentőséggel bír. A fiatalember, akinek adatait tartalmazza, közvetlenül az idegeinek, közvetve pedig a közelmúltnak áldozata, aki abból a feltevésből indult el, hogy a gyűlölet nemesebb érzés a szerelemnél, mert gyűlöletet nem lehet vásárolni: később azonban testben megerősödve, lélekben megrokkanva, éppen a szerelem volt az egyetlen, amit akkor is megtalált, amidőn olyan egyedül kódorgott a városban, mint aki nincs is. Természetesen a szerelem nem lehet beteljesülés, se megváltás: annak a játékosnak a részére, aki veszít, nem más, mint újabb elveszteni való. Azt mondják, igen sok művelt és képzett fiatalember nyomorog. Én csak Flóriánt láttam nyomorogni, tehát csak róla tudok. Mindenki csak egyről tud. De egy annyi, mint tízezer. És amióta felmerült bennem a kísérteties kétely: vajjon tényleg csupán szerencse és szerencsétlenség, vagy erő és gyöngeség a nyitja az efajta nyomorúságnak, vagy pedig általánosabb s kívülálló okok?! azóta nem kerülhettem el, hogy tanulmányozni kezdjem a Flórián-ügyet. Vezérlő szempontjaim a következők voltak: születetten beteges jelenség-e Flórián, vagy csak a nyomor tette azzá? szabad-e a halálon túli kárpótlás abszolút garanciája nélkül belenyugodnunk abba, hogy akár egyetlen ember teste és lelke silányabbá váljék közöttünk és miattunk?! És végül: volt-e olyan lehetőség Flórián válságos heteiben, amelyet kihagyott; de egyáltalán, a teljes pénztelenség állapotának harmadik, negyedik hetében van-e moralista, aki azt mondaná: ne vétkezz, hanem koplalj, vagy kódorogj, égő szemekkel, tovább?! Engem inkább az érdekelt tehát: van-e lehetősége Flóriánnak arra, hogy vétkezzen?! A világ, amelyben egyes, hasznothajtó vétkeket az erkölcsös emberek sajátítottak ki önmaguknak, azzal bünteti szerencsétlen fiait, hogy nem engedi vétkezni őket. Rákényszeríti a becsületes koplalásra, amelyet kancsal mosollyal boldog és tiszta állapotnak nevez, - a maga részéről persze, nem kér belőle. Ne törődjetek velünk! mondják a dőzsölők, mi elkárhozunk. De Flóriánt nem engedik elkárhozni. Gondját viselik, aggódnak érte, de csak azért, hogy a figyelmét eltereljék arról, ami itt a földön történik. Ezekre a kérdésekre Flórián élete válaszol, mint illetékes, de nem tévedhetetlen fórum. Azért ezt az életet, bár elenyésző töredékében, de legalább pontosan kellett felvázolnom, tekintet nélkül a formai követelményekre. Köszönetet kell mondanom kiadómnak és munkatársamnak azért, hogy ebben az elszánt törekvésemben úgy Flóriánnal, mint az olvasó kortársakkal szemben támogatott. Vissza