Juhász Gyula: Testamentom (aláírt, számozott példány)

Szeged, 1925, Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalat Rt. kiadása és nyomása, 112 p. + [2] p., ill.

Szerző által aláírt példány. Első, számozott, bibliofil kiadás. Testamentom. Írta: Juhász Gyula.
A költőt ábrázoló fekete-fehér, egész oldalas címlapkép alatt Juhász Gyula tollal beírt, jól olvasható aláírása látható.
Juhász Gyulának ez a könyve Szegeden, a Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalat Rt. kiadásában és könyvnyomdájában, 220 számozott példányban, nehéz famentes papiron készült, a második oldalon a költő legujabb arcképével. A szerző minden könyvet aláírt. Ennek a könyvnek a száma: 101
Tartalomjegyzékkel ellátott kötet.
Kiadói varrott papírkötésben lévő példány, feliratos, enyhén foltos, kissé sérült címfedéllel, feliratozatlan, kissé sérült, javított könyvgerinccel, feliratozatlan, nedvességtől foltos, kissé sérült hátlappal, néhol enyhén foltos belívekkel, hiánytalan állapotban, kötészetileg belülről megerősített kivitelben.
A kötet szerzője Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.), a 20. század első felének egyik legelismertebb magyar költője, a Baumgarten-díj egyik első díjazottja (1929). Első versei a Szegedi Naplóban jelentek meg. 1903 és 1906 között a Pesti Tudományegyetem magyar–latin szakos hallgatója, a legendás hírű Négyesy-szemináriumok titkára volt. Itt kötött barátságot többek közt Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel is. Az egyetem elvégzése után vidéki gimnáziumokban, köztük pl. Makón és Nagyváradon tanított. 1918-ban tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak, a Tanácsköztársaság idején pedig a szegedi színházi direktóriumának, amiért később meghurcolták. Életét anyagi nehézségek és lelki összeomlások szegélyezték. Boldogtalansága, társtalan magánya sohasem oldódott fel, és pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Költői stílusát már kevésbé hatja át a szimbolizmus, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb; költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt: mélyen hitt a szépségben és a művészetben, amely az elveszett Édent jelentette neki.
"Mint egy-egy levél, melyet az ősz lehellete sodor tova, szállanak Szegedről a magány költőjének versei szerte az országban. Juhász Gyula, aki negyedszázaddal ezelőtt a nagyváradi Holnap költőivel indult útnak, nemsokára a saját ösvényére tért, s azóta társtalanul énekli a maga halk, de a fogékony szív mélyében visszhangot keltő dalait. Bár még fölcsendül bennük itt-ott az élet szeretete és reménye, hangulatuk általában csüggedt s az »elfáradt legény« ujjai a lemondás csöndes sirámát csalják ki lantjából. [...] Az állandó borongás már majdnem nyomasztóvá tenné a Testamentom gyűjteményét, ha »az ősi, éji puszták pásztortüzeinek« biztató világába nem merülne szeme, várva az új nap virradatát, s ha nem szólalna meg ez a ború oly tökéletes művészettel, mint A fekete Máriában, A magyar idillben, A magyar télben, a Gyónásban, a Credóban, a Finikéhez intézett szonettekben, melyek egy szövevényes költői lélek egyszerűnek és mesterkéletlennek látszó, de nagy mélységeket sejtető megnyilatkozásai." (Tolnai Vilmos: Juhász Gyula: Testamentom. In: Napkelet, 3. évf., 5. sz., 1925. május. 1., 479.)

1945 előtti első kiadások
Bibliofil kiadványok
Számozott kötetek
Versek, eposzok