Ottlik Géza: Hajnali háztetők (dedikált példány)(A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Szerző által dedikát példány. Első kiadás. Hajnali házteteők. Elbeszélések. Írta: Ottlik Géza.
Az előzéklapra írt ajánlás így szól:

            Tolnai Gáboréknak, / régi barátsággal / Ottlik Géza / 958. febr 17

A dedikáció írója Ottlik Géza (1912–1990) író, a huszadik század második felében a magyar próza egyik megújítója, címzettje pedig Tolnai Gábor (1910–1990) irodalomtörténész, akadémikus. Generációs társak voltak. Mindketten a Nyugat utolsó, „negyedik” nemzedékének tagjaiként indultak: Ottlik első írása 1938-ban, Tolnaié 1937-ben jelent meg a folyóiratban (bár Tolnainak 1934-ben is közölték egy cikkét, de az Schöpflin Aladár egy kritikájára adott válasz volt), munkásságuk természetesen később teljesedett ki. 1935-től feltehetően már ismerték egymást, vagy legalábbis tudtak a másikról (a Magyar Szemlében 1935 szeptemberében Tolnainak, novemberben Ottliknak jelent meg esszéje), éppen tíz évvel később már együtt írtak levelet Budapest polgármesterének, Vas Zoltánnak, hogy a Nyugat és a Magyar Csillag utódjául lapot szeretnének indítani Budapest címmel, melynek ennek főszerkesztője Schöpflin lett volna (lásd: Fűzfa Balázs: „Lerakódás a létezésünk alján”. Egy ismeretlen Ottlik-dokumentum elé. Vigilia, 2009. márc. 191–198.).

És bár Ottlik első írásai 1931-ben jelentek meg (a Napkelet című folyóiratban), első kötetével csak huszonhat (!) évvel később jelentkezett a nyilvánosság előtt – ez volt a Hajnali háztetők. A kötet 1957-es évszámmal, valójában csak a következő évben, 1958 elején került forgalomba. Az első nyilvános híradás róla 1958. február 16-án Czibor János kritikája volt, aki kedves iróniával hangot adott a két és fél évtizedes várakozásnak is: „A KRITIKUS FELSÓHAJT. Sikerült megérnie még az aggkoron innen, hogy megjelenjen Ottlik Géza első, műfajára nézve novelláskötete. Húsz éve lassan, hogy Ottlik magyar író – már az első írásai feljogosították, hogy ilyen egyszerűen, jelzők nélkül viselje ezt a címet –, de könyvekkel előállni nem sietett túlságosan. (Siettek helyette mások, akiknek sürgős volt.) Késedelmét belső okok is magyarázzák egyébként. Novellái támogatják a gyanút, hogy ő jobb szeretné csak szemlélni a világot, mint megírni, mert eleve elégedetlen minden megformálással, ábrázolással, kifejezéssel, arról nem is szólva, hogy nem írni mennyivel jobb, mint írni.” Czibor meglátása szerint a „régi” novellákkal szemben „formában, szemléletben is újat hoz a Hajnali háztetők. Erősen intellektuális, de a magyarázkodásoktól is erősen tartózkodó próza az Ottliké. […] A korai novellákban egy kis irodalmárkodó felhanggal párosult a tárgyilagos módszer, utóbb a felhang elnémult, és a címadó – és mintegy összefoglaló – nagy novellában már tisztán és ironikus-hűvösen mutatja magát Ottlik művészete” (Czibor János: Írók és művek. Esti Hírlap, 1958. febr. 16.).

A Hajnali megjelenése valóban sokat váratott magára: első változata már 1944-ben készen volt. Ottlik maga később így írt erről: „A Magyar Csillag című folyóirat közölte először, 1944-ben, folytatásokban. Az utolsó rész már nem jelent meg, mert a náci csapatok megszállták az országot. 1945–46-ban tehát az irodalmi világ még tudott róla, számos könyvkiadó működött, mégsem kérte el tőlem egyik sem. Megbántódtam. Holott nekik volt igazuk. Amikor 1957-ben a Magvető végül mégis elkérte és kiadta, kiderült, hogy nem igazán népszerű olvasmány.” (Ottlik Géza: Próza. Bp., 1980. 232.) Ottlik úgy beszél a kisregény sorsáról, mintha gyakorlatilag az 1944-es szöveget adták volna ki 57-ben, és szemérmesen elhallgatja, hogy közben ezt a művét is (mint az ikonikus Iskola a határont) alaposan átdolgozta. (Erre a szövegformáló munkára Jakus Ildikó hívta fel a figyelmet: J. I. Egy átírás tanulságai. A Hajnali háztetők változatairól. Holmi, 1992. dec. 1744–1749.)

Tolnai Gábor nem írt a könyvről, viszont az általa – Darvas Józseffel közösen – szerkesztett Kortársban jelent meg róla kritika, melyet szerzője így fejezett be: „A Hajnali háztetők című novellában sűrítve van Ottlik minden írói erénye és gyöngesége: a szemlélet emelkedettsége, az eszközök választékossága, de az is, hogy a témák viszont csak másodlagosak. Kevesen hoztak ilyen pontos hírt a művészek világáról, – Ottlik írásai néha vallomásként hatnak: lélekről, emberekről, idegállapotról. Az élet azonban kint zajlik a társadalom és a történelem keretei között és Ottlik Géza művészetének csak érintkezési pontjai vannak vele, a közösség vérkeringése nem hatja át. De a szívdobogását meghallja és becsületes, tiszta emberként reagál rá” (Fábián Kata: Ottlik Géza: Hajnali háztetők. Kortárs, 1958. máj. 789–191.). Tagadhatatlan, hogy Ottlik nem szocialista realista szerző volt.

A kisregénynek még három kiadása jelent meg Ottlik életében (1969, 1977, 1987), sőt, egyszer a Rakéta Regényújság is közölte folytatásokban (1980. nov. 4.–nov. 25.); ezek szövegét összevetni a majdani kritikai kiadás feladata lesz. A későbbi kötetek azonban csak a kisregényt adják, melynek sikerére jellemző, hogy 1986-ban film is készült belőle, Dömölky János rendezésében, Koltai Lajos operatőri munkájával és Ottlik forgatókönyvírói közreműködésével; a mozik 1987-ben mutatták be.

A későbbi kiadássokkal ellentétben tehát az első kötetbeli megjelenéskor a kisregénynek kontextusa is van. A Hajnali háztetők ugyanis az 1957-es első kiadásnak „csak” kisebb részét teszi ki (5–100.), s azt még Ottlik kisepikai munkái követik: 16 elbeszélés (melyek 1938–1948 közt íródtak), és két „mese” 1945-ből. Eképp a „korai” novellák és mesék éppenhogy a „korai” kisregény szerzői kontextusát adják – azt a szöveguniverzumot, amelyet Ottlik 1938 és 1948 között teremtett, s melynek egyenrangú részei a novellák és a kisregény. Ez a szerzői szándék azonban csak ebben az első kiadásban mutatkozik meg, később maga Ottlik is műfajokra bontotta az eredeti koncepciót, s kezdtek el külön életet élni a Hajnali és a novellák.

*

Az ajánlásnak azonban nemcsak az irodalomtörténész a címzettje; a „Tolnai Gáboréknak” többes számába Tolnai felesége, Berkovits Ilona (1904–1986): művészettörténész, illetve fiuk, az ekkor általános iskolás Márton, később a közgazdaság-tudományok kandidátusa is beleértendő. A „régi barátsággal” megszövegezés szintén jó viszonyt mutat; Ottlik nem mindenkinek ezt írta.

Ottlik Géza dedikációi általánosságban is ritkán bukkannak föl a hazai árveréseken, a Hajnali háztetők első kiadásából pedig – az Axioart adatbázisa szerint – eddig mindössze két példány került kalapács alá (a Rába Györgynek és a dr. Bartha Gyuláéknak szóló ajánlással); a Petőfi Irodalmi Múzeum is őriz további kettőt, az Illés Endrének és a Déry Tibornéknak dedikáltat.

Mindenképp érdemes megjegyezni, hogy a Bartháéknak szóló ajánlása ugyanazon a napon keltezett, mint jelen darab (1958. febr. 17.), és éppen az első híradást (1958. febr. 16.) követő napon írta őket Ottlik. Ez arra utal, hogy Tolnai Gábor és családja az elsők között kapott dedikált példányt a kötetből.

A burkoló és a kötésterv Kondor Lajos munkája.
Kiadói félvászon kötésben lévő plédány illusztrációval ellátott címfedéllel, aranyozott feliratozású könyvgerinccel, hiánytalan állapotban enyhén elszíneződött, feliratozással ellátott fülszöveges kiadói borítófedélben.



A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.