Bornemisza Péter: Enekec, harom rendbe (bőrkötéses, bibliofil példány)

Előszó

„Hideg fagyos esőbe fel esztendős ket kiczin szoptatos gyermeczkeimmel czeledestül űzettem ki ennis, olly varasból kinec hat esztendeig hiuen szolgaltam. Azért hogy nem keduezhettem senkinec az bünec meg feddeseben. Kiben minemö fő emberec, urac, nemessec, hízelkedő prédikátorok voltac reszesec, Ha ertened czodalkoznal rayta, kic az utan mindnyaian meg piroltac, De en velem az Isten aldasa hamar ismeg el feleytette sőt örültem rayta enis es soc hiuekis."1 A majdnem másfélezer lapos, hatalmas Foliopostilla egyik margójegyzete, a fenti megkapó és megható vallomás, tömören foglalja össze Bornemisza Péter hányatott élete utolsó éveinek eseményeit, s jellemzi az elveihez, eszményeihez hű maradó prédikátor-írót. 1578-79 telén „hideg, fagyos esőben" űzik el semptei parókiájáról, „azért, hogy nem kedvezett senkinek az bűnnek megfeddésében": mert megírta és földesura, egyháza ítélőszéke előtt is vállalta a „fő emberek, urak, nemesek, hízelkedő prédikátorok" infernális vétkeit egybegyűjtő Ördögi Kísértetek-et. „Hat esztendei igen hív szolgálat" után Semptéről - nyomdafelszerelésével együtt - Detrekőre menekül, az ,,árultatása"-iról nevezetes Balassi Menyhárt fiához, Balassi Istvánhoz, akinek anyagi támogatásával 1579 februárjában kibocsájtja postilláinak ötödik kötetét. Kalandos élete utolsó öt évét a semptei elűzetést követően már csak egyetlen esemény zavarja meg. Alighogy megjelenik prédikációinak utolsó kötete, váratlanul Bécsbe megy, ahol is „áruitatás által" elfogják, „az szándékban", hogy megöljék. A „Bécsi Pispek" elől azonban Bornemisza egy lábtörés árán megszökik: ,, . . . mint szent Pal kosarba ki erezkedec Damascusbol. Czak enis nagy kö haz ablakon Beczböl ..." Bajos lenne újra Detrekőbe térnie, ezért két hónapot Beckóban rejtőzik, régi támogatója, Bánffy László udvarában. Itt kezdi írni a Foliopostillá-t, majd Detrekőn folytatja, „holott nagy jó kedve volt az írásra". Ez a munkára, írásra való „nagy jó kedv" jellemzi detrekői éveit: a nyugalmas környezet, „az Isten áldása hamar ismég elfelejtette" vele a meghurcoltatásokat, fogságokat, s minden erejét az utolsó nagy művek, az Enekeskönyv (1582) és a Foliopostilla (1584) összeállításának, kibocsájtásának szenteli.2 Előbb azonban - meglepő merészséggel - újra kiadja az Ördögi Kísértetek-et. Vissza