Weil, Simone: Kegyelem és nehézkedés

Előszó

A szenvedések birodalmában sajátos és kivételesen egyedülálló szerepet tölt be a szerencsétlenség. Egészen más valami, mint az egyszerű szenvedés. Megszállja és örökre megjelöli a lelket, belesütve a bélyeget, mely egyedül az övé: a rabszolgaság bélyegét. A rabszolgaság, ahogy azt a rómaiak gyakorolták, nem egyéb, mint a szerencsétlenség egyik legtisztább megjelenési formája. A régiek, kik ismerték a problémát, találóan mondották: "Azon a napon, amikor rabszolgává lesz valaki, elveszti lelke felét." Holott tökéletesen más valami, a szerencsétlenség mégis elválaszthatatlan a testi szenvedéstől. Magában a szenvedésben mindaz, ami nincs fizikai fájdalomhoz vagy valami hasonlóhoz kötve, legtöbbször képzelgés csupán, s helyes gondolkodással leküzdhető. Még egy szeretett lény távollétében vagy halálában is a fájdalom csökkenthetetlen része olyasvalami, mint a testi fájdalom, egyfajta léghiány, a szívre súlyosodó nyomás, egyfajta csillapíthatatlan hiány, éhség, már-már testinek számító zűrzavar, melynek oka, hogy egy energiánk, mit idáig kapcsolatunk irányított, most brutálisan magára maradt. Az olyan szenvedés, melynek magja nem csillapíthatatlan fizikai vagy azzal rokon fájdalom, közönséges romantika (irodalom). Nem így a megalázottság állapota, mely testi mivoltunkat is érinti; szeretnénk kibújni bőrünkből, miközben a félelem vagy erőszak egyetlen árulkodó mozdulatot sem engedélyez számunkra. Vissza