Foucault, Michel: A fantasztikus könyvtár

Előszó

Részlet a könyvből: A végtelenbe tartó nyelv Az életünkért írni, amint Blanchot mondotta, sőt talán az életünkért beszélni, valószínűleg legalább olyan régi ügy, mint maga a beszéd. Valamely elbeszélés idejében még a legéletbevágóbb döntések is óhatatlanul függőben maradnak. Tudjuk, a diskurzusnak megvan az a hatalma, hogy megállítsa a levegőben a már kilőtt nyílvesszőt, bizonyos, saját terét jelentő, függőben tartott időre. Lehet, hogy amint Homérosz mondja, az istenek azért küldték a szerencsétlenségeket a halandókra, hogy elbeszélhessék őket és a beszéd e lehetőségben találja meg kimeríthetetlen forrását; az is lehet, hogy a közelítő halál ellentmondást nem tűrő gesztusa, hátrálása az emberi emlékezetben, vájja ki a létben és a jelenben azt az űrt, amelyből kiindulva és amely felé beszélnek az emberek. Ámbár az Odüsszeia, amely halálban erősíti meg a nyelv ezen ajándékát, fordítva beszéli el, hogyan tért haza Odüsszeusz: végül sikerült neki - megfelelően ismételve a cseleket és kalandokat, ahányszor a halál csak fenyegette a hőst, pontosan azért, hogy elhárítsa a halált - feltartóztatnia e fenyegető közelséget, amely, abban a pillanatban, amikor átvettea szót, ismét visszatér egy fenyegető gesztusba vagy új veszedelembe... Vissza