Ajka art deco stílusú gyártói etikettel ellátott csiszolt überfang lila üveg váza 20. század második fele

Előszó

Az ajkai üveggyártás hagyományai a középkori bakonyi üveghutákig nyúlnak vissza, melyek a nagy faigény miatt erdőségekbe települtek. A közvetlen előzményt az úrkúti huta jelentette. Az üveggyár alapítója a pápai születésű Neumann Bernát, aki 1862-től a nagyvázsonyi uradalom úrkúti gazdaságának jószágkormányzója volt. Neumann Bernát már Székesfehérvári lakosként hozta létre az ajkai üzemet 1878-ban, az elkészült Budapest - Szombathely vasútvonalra, és az Ajkacsinger-völgyben felfedezett szénre építve. A gyár jelenleg is eredeti helyén működik. Kezdetben egy nyolcfazekas kemencében folyt az üvegolvasztás, hetven fő dolgozott az üzemben. Emberi erővel hajtott, terméskőből készült csiszolókoronggal végezték a durvacsiszolást. Az üveggyártáshoz szükséges alapanyagok: hegyi föveny, mész, tűzálló agyagföld a környékről származtak. Az addig megszokott fa helyett szénnel tüzeltek. A felhasznált gyenge minőségű kvarchomok az üveget zöldes árnyalatúvá tette. A növekvő kereslet miatt bővítették a hutát, gőzgépet helyeztek üzembe. A helyi üvegfúvók mellé bajor és szász üvegműveseket telepítettek Ajkára. Rövid idő alatt háromra nőtt a kemencék száma. A munkarendet az üvegolvasztás határozta meg. Az üvegfúvók minden második nap 16 órát dolgoztak. Gyakran a család minden férfi tagja a gyár alkalmazottja volt, a tíz év alatti formatartótól, a tizenéves bankakezdőn, a fiatal segéden át, az idősebb mesterig. Kezdetben lámpacilindereket, közönséges üveget, demizsonokat, befőttes üvegeket gyártottak. Az 1885-ös Budapesti Országos kiállításon a cég elsők között kapott aranyérmet termékeiért. Ebben az időszakban az ajkai volt a Dunántúl egyetlen üveggyára, mert a lukafai 1881-re bezárt, Tokodon pedig 1892-ben létesült egy új üveghuta. A következő években jelentős piaci sikert hoztak az olcsó sajtolt poharak, sótartók, hamutartók. Neumann Bernát 1891-ben eladta az üzemet Kossuch János családi cégének. Ettől kezdve egészen az államosításig Kossuch János Ajkai Üveggyára néven működött a társaság. 1891-ben maga Kossuch János már huszonhárom éve halott volt. A családi cég több üveghutával rendelkezett, kereskedelemmel is foglalkozott. Ma azt mondanánk, a gyár szakmai befektető birtokába került, ami meghatározta további fejlődését. A család: Eleődék, Bárdosék, Szentmiklóssyék, Gönczyék egészen az államosításig fontos szerepet játszottak Magyarország gazdasági életében. Az ajkai mellett a céghez tartozott a felvidéki Katalinhuta, és a Látkai üzem is. Ezzel a legnagyobb öblösüveggyártók voltak. A budapesti központon kívül Lipcsében működtettek kereskedelmi képviseletet. Az üvegfúvók megtartása érdekében 1892-ben két egyemeletes ház épült a gyár mellett, ahol tizennyolc családot tudtak elhelyezni. Bővült a termelés, a jobb minőség miatt már külföldről hozatták a homokot, lényeges tüzelőanyag-megtakarítást értek el a Siemens-féle gázfűtéses regenerációs kemencékkel. Az 1904-es St. Louis-i világkiállításon aranyérmet nyert a cég termékeivel. 1907-ben megépült a tágasabb felső huta. Újabb szakemberek érkeztek a monarchia különböző területeiről. Fokozatosan átálltak a luxuscikkek, csiszolt kelyhek gyártására. Az ajkai üveg eljutott Észak-Amerikába, Kelet-Indiába is. Fellendült a közösségi élet. 1905-ben dalkör alakult, 1910-ben avatták fel az önkéntes tűzoltó egyesület zászlóját, 1916-ban létrejött a szakszervezet. Ne feledjük, az üvegfúvók nagy része két-három nyelven is beszélt. Ebben az időszakban mintegy kétszázan dolgoztak a gyárban. Az első világháború kezdetekor az üzem két évre leállt. A háború utáni korszakot erősen hullámzó termelés jellemezte. Felfutó, stagnáló és visszaesést jelentő szakaszok, sztrájkok követték egymást. Az üvegfúvók munkaideje 9 órára csökkent, kivívták a vállalati betegsegélyezést. A trianoni döntés után Ajka vált a Kossuch család legfontosabb vidéki bázisává. Ezt jelzi az 1925-ben elkészült - az ajkaiak által csak gyári kastélynak nevezett - igazgatósági épület, melyben ma a Kristály Múzeum működik. Ugyanebben az időszakban épült a vasútállomás és a Torna-patak között, kissé a gyár irányában, a kertes ikerházakból álló üveggyári kolónia. Az ipartörténeti írások hangsúlyozni szokták a munkások nehéz helyzetét, ami különösen a munkakörülmények tekintetében igaz is volt, viszont a legjobb mesterek megkerestek havonta 400-500 pengőt akkor, amikor a korabeli közismert sláger szerint 'havi kétszáz pengő fixszel, az ember könnyen viccel.' Üveges dinasztiák (Glasarbeiter) a teljesség igénye nélkül, akik több generáción át Ajkán dolgoztak: Blaha, Dokonál (Dévai), Fuchs (Fonyódi), Hajek (Hartai, Hegyvári, Hercegfi), Hartinger, Jablancsek (Jenővári), Kovács, Major, Obermayer (Országi, Ozorai), Peidl (Bakonyi), Rankl (Révhegyi), Seidl, Stadler, Stuller (Sali), Szokup (Szávai), Sztanek (Széplaki), Takács, Titl (Tavaszi), Törvényi. A második világháború előtt konjunktúra bontakozott ki. A cég finomcsiszolt, festett-égetett minőségi árut állított elő. Termékei minden kontinensre eljutottak. 1942-ben hadiüzemmé nyilvánították az üveggyárat, így folytatódhatott a termelés. A front közeledtével azonban leállt a munka, egy ideig német katonai javítóbázis működött a területen. A front átvonulása után a szovjet hadsereg katonai parancsnokság alá helyezte a céget, és a hadsereg számára gyártottak kulacsokat. A háború utáni években az alapanyaghiány okozott nehézségeket. Az üvegfúvók egy ideig Tokodra jártak dolgozni. A termelés beindulása után timföldgyári lúgsó felhasználásával készítettek zöldeskék üveget. (forrás: http://www.hartinger.hu/ajkatortenet3.html) Vissza