Aukciós tétel adatai
Békéscsaba, 1966, Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága (Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola Tanműhelye), 117 p.
Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Szerző által dedikált példány. Első, számozott, bibliofil kiadás. A holnaptól remetéig. Írta: Dutka Ákos. Válogatta: Dr. Papp János.
Az előlapon a szerző, Dutka Ákos tollal beírt, névre szóló dedikációja olvasható: "F. T. öcsémnek hálás szeretettel, azért is, hogy a Vénség balladájának sajtó alá rendezésében segített. Őrizd meg ezt a kis könyvritkaságot az öreg Dutka emlékére. Remete, 1966. szept. 15. Dutka Ákos".
"A kötetet a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatósága jelentette meg, 1966 nyarán. Készült az iskola tanműhelyében, a kéizszedő és gépmester tagozatok elsőéves növendékeinek közreműködésével, Ancsin János, Kittel Frigyes, Kovács Gyula, Malatyinszki József és Tóth György szakoktatók irányításával, diósgyőri ofszet papíron, Monotype Bembo betűkkel, 250 számozott példányban. A tipográfia Szántó Tibor munkája. A kiadásért az iskola igazgatója felel". Ez a könyv a 197. számú példány.
Előszóval és részletes tartalomjegyzékkel kiegészített kötet.
Kiadói fűzött kemény papírkötésben lévő példány, feliratozatlan címfedéllel, hátlappal és könyvgerinccel, hiánytalan, jó állapotban, feliratozott, a gerinc mentén elszíneződött, egy helyen javított, kiadói borítófedélben.
A kötet szerzője, Dutka Ákos (Nagyvárad, 1881. szeptember 11. – Budapest, 1972. december 27.) költő, újságíró. A Nagyvárad, utána a Szabadság munkatársaként, 1918-tól a külügyminisztérium sajtóelőadójaként, 1939-től pedig a Friss Újság felelős szerkesztőjeként, majd főszerkesztőjeként dolgozott. Első versei a nagyváradi sajtóban és Vallomások könyve c. kötetében jelentek meg, majd 1908-ban szerepelt a "Holnap" c. antológiában Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Emőd Tamás, Juhász Gyula és Miklós Jutka társaságában. Ezt követően a Hét, az Új Idők, a Pesti Napló, a Világ, a Népszava és a Nyugat közölte írásait.
Előszó
A Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola az elmúlt tanévben kéziszedő szakközépiskolai osztályt indított, amely ebben az esztendőben gépmesteri tagozattal bővült. Az új tagozatoknak a nyomdai szakmunkás utánpótlást kell biztosítaniok. Az osztályok eredményes elméleti és gyakorlati munkájának bizonyítására - megyénk és városunk értékes nyomdaipari, könyvművészeti hagyományai nyomán - évenként egy-egy bibliofil jellegű könyvet jelentetünk meg. A kiadványok nemcsak a szakmai ismeretek, a könyvnyomtatás tudományának legjobb elsajátítását bizonyítják majd, hanem az irodalom szeretetét is. Értékes alkotásokból összeállított műveket nyújtunk át a költészet és a szép könyv barátainak. A tervezett sorozat első kötetével a magyar irodalom veterán költőjét, a 85 éves Dutka Ákost köszöntjük. A kis antológia közel hét évtizedes költői útját tárja az olvasó elé, amelyet "A Holnap"-tól Remetéig tett meg. Fogadják munkánkat szeretettel.
Vissza