Benkő László: Táltosidők/Idegen tüzek/A megszerzett föld

Fülszöveg

Táltosidők:
Kemény fába vágja a fejszéjét, aki a magyarság őstörténetét boncolgatja, hiszen régmúltunkat mindmáig sűrű homály fedi, s csak lassan tisztul a köd. Közben újra és újra felvetődik a kérdés: honnan jöttünk, s kik vagyunk valójában? Ha választ kapunk, máris ott a következő: hol volt Levedi fejedelem földje? s hol volt Etelköz pontosan? mind magyar volt-e a hét törzs, vagy voltak közöttük, akik úgy lettek azzá? miféle erők és események kényszerítették a magyarokat az új hazába, a Kárpát-medencébe?
A szerző regényfolyamának első kötetében megkísérli összegezni mindazt a tudást, ami a honfoglaláskori eseményekről jelenleg rendelkezésre áll, az igencsak szegényes forrásanyagok és a korabeli sírokból feltáruló nyomok alapján.
A Táltosidőkben a Fekete-tenger mellékére, Kazáriába, 850-be kalauzolja az Olvasót, egy olyan földre, amelyen a magyarság idegen alávetettségben élt. S éppen ez a tény kényszerítette ki önszerveződését, teljesítette ki szabadságtudatát, s vezetett végül sok harc és véráldozat árán az önállóvá váláshoz.

Idegen tüzek:
"Keleten olyan a gyepű, mint az üstben a forró víz. Bugyog, forrong ott minden, békétlen, senki nem tudja, mit hoz a holnap... Ha tehát megindul valami keletről, a fejedelemnek lépnie kell, mint a táblán a játékosnak.
Tán már most is sejti a táltosok jövendöléseiből, milyen sors vár a törzsszövetségre. Álmos soha nem bíz a véletlenre semmit..."
Gecse, a magyar solymász idegen tüzek rideg fényét bámulta Pannóniában, ahová a véletlen vetette mára már ködbevesző esztendőkkel ezelőtt, és ahol a mindennapi betevőjét megszerezte ugyan, de a lelke nem nyugodott meg soha. Tragédiák sorozata kényszerítette arra, hogy nekiinduljon a világnak, vissza a távoli puszták felé, a régi szálláshelyekre, amelyek tágas környékén már összeszedte erejét és felemelkedett a honfoglalásra készülő magyarság. Egy sorscsapás elvette tőle a fiát, azt hitte, nem él már, ám a gyerek csodával határos módon megmenekülve szintén keletre tart, megismeri a korabeli Kijevet és Bizáncot, hol rabként, hol mint szolgalegény rettenetes viszontagságokon megy keresztül, hogy végre egy besenyő szálláson kössön ki, és kezdjen új életet. Történelem és egyéni sorsok fonódnak össze ebben a nagy ívű műben, amely egyszerre izgalmasan szép olvasmány és ragyogóan színes leírása a honfoglalást megelőző évtizedeknek, egy monumentális freskó a korai magyarok és besenyők életéről, s nem kevésbé a környező világról. Az olvasó az utóbbi évtizedek legjobb történelmi regényét tartja a kezében.

A megszerzett föld:
Bizánci követek érkeznek Álmos nagyfejedelem és fia, Árpád vezér szálláshelyére, hogy a hatalmas pusztai nép segítségét kérjék a bolgár cár ellen. A mogyeriek vezérei nagylelkűen rábólintanak a kérésre, és csak ők tudják, hogy ebben a pillanatban elkezdődött a honfoglalás. A bolgár háború ugyanis remekül beleillett Álmos és Árpád régtől dédelgetett terveibe, a kiszemelt föld, az új haza megszerzése kézzelfogható közelségbe került.
Gecse vitéz és fia, a harcossá cseperedett Beke elindulnak a sztyeppéről nyugat felé, az egyik a tudásával, a másik a kardjával szolgálja a nagy célt: mindketten ott vannak a hadban, ha más-más színtereken is, hogy súlyos testi-lelki megpróbáltatásokon átesve, a pannon tájakon találkozhassanak ismét.
itt bukkan rájuk és leli meg a lelke nyugalmát Majk is, Gecse másik fia, aki félig-meddig besenyővé válván, rettenetes viszontagságok után kerül vissza az övéi közé: a keletről szorongatott besenyők a védtelen mogyeri szállásokat támadják, és Majknak menekülnie kell befogadó nemzetségétől. Idegen lett ő már mindkét nép szemében.
A regénytrilógia befejező része nemcsak a magyar honfoglalás döntő eseményeit meséli el színesen, egyéni látásmóddal, és rengeteg ismeretet felvonultatva, de egyben családtörténet is; hús-vér emberek öröme és bánata, a fájdalom és a boldogság tovatűnő pillanatai röppennek el a szemünk előtt, megállíthatatlanul száguld előre az idő, a sorsokat alakító történelem. Részesei ennek a történetnek az ősök éppúgy, mint mi magunk, a kései utódok. Egy nép, amely földet és hazát szerzett magának Európában. Vissza