Aukciós tétel adatai
Budapest, 1969, Szépirodalmi Könyvkiadó (Athenaeum Nyomda, Bp.), [1] t. + 467 p. + [1] p., ill.
Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Szerző által dedikált példány. Első kiadás. Nász és pofon. Írta: Csurka István.
A címlapon a szerző, Csurka István tollal beírt, névre szóló dedikációja olvasható: "P. L.-nak szeretettel Csurka István".
A szerző fekete-fehér portréjával és Szántó Piroska szöveg közti fekete-fehér rajzaival illusztrált, valamint tartalomjegyzékkel kiegészített kötet. A borító- és kötésterv Murányi István munkája. Nyomtatta az Athenaeum Nyomda, Budapesten.
Kiadói egészvászon kötésben lévő példány feliratos címfedéllel és könyvgerinccel, hiánytalan, jó állapotban, feliratozott, fülszöveggel ellátott, javított, a gerinc mentén elszíneződött, kiadói borítófedélben.
A kötet szerzője, Csurka István (Budapest, 1934. március 27. – Budapest, 2012. február 4.) kétszeres József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg, politikus. A magyarországi rendszerváltás nagy hatású, aktív politikusa és írója. A monori találkozó vitaindító előadását ő tartotta „Új magyar önépítés” címmel. Az MDF egyik alapítója, később 1993-ban kizárták a pártból. Ekkor alapította meg a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek haláláig elnöke volt.
Fülszöveg
Első megjelent írása, a Nász és pofon vihart kavart. Ma a válogatott kötet az "inkriminált" elbeszélés címét viseli.
Második kötetét a Százötös mellék-et szenvedélyes glosszák támadták....
Tovább
Fülszöveg
Első megjelent írása, a Nász és pofon vihart kavart. Ma a válogatott kötet az "inkriminált" elbeszélés címét viseli.
Második kötetét a Százötös mellék-et szenvedélyes glosszák támadták. Ábrázolásmódja társadalmilag elavult - írta az egyik kritikus; mindenáron eredetiségre törekszik, és figyelmen kívül hagyja a segítőkész bírálatot - írta a másik. Ma válogatott kötetében az olvasó a Százötös mellék valamennyi emlékezetes novelláját megtalálja.
Harmadik kötete A ló is ember osztatlan sikert aratott.
Közben ugyanis kiderült, hogy Csurka nemzedékének egyik legkitűnőbb írója.
Írói rangját - az elfogulatlan olvasó számára - éppen agyontámadott művei bizonyították: a Nász és pofon groteszk drámája, a Százötös mellék csípős szatírái, feledhetetlen hangulatú és erős intellektuális töltésű novellái. Az idő, amelynek - mint tudjuk - vasfoga van, Csurkát igazolta.
Kritikusai ellentétekkel jellemzik: látszólag közömbös, "blazirt", mégis harsányan nevettető, fantasztikus kitalálásaiban is megrendítően realista, komoly játékos, fanyar humorista. De legállandóbb - és vitathatatlanul találó jelzője: csurkai. Ami művészetében sajátos, fogalommá vált, mielőtt elemezték volna.
Harmincöt éves: az áttekintés, az összefoglalás kora ez. Kortársaival együtt a mai magyar próza legizgalmasabb vonulatához tartozik. Szigorú rostálással három kötet anyagából és néhány kiadatlan írásából állította össze a Nász és pofon-t: a novellista érett életművét - tizenöt év kemény munkája után - "az emberélet útjának felén".
Vissza