Babits Mihály: Keresztülkasul az életemen (Kárpáti Aurélnak dedikált példány)(A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

Szerző által dedikált példány. Első kiadás. Keresztülkasul az életemen. Írta: Babits Mihály

„Rideg, dísztelen, nyersvászonba kötött könyv fekszik előttem, Babits Mihály legújabb könyve: Keresztül-kasul az életemen. Egyszerű köntösben gazdag és ragyogó tartalom. Azokra a szürke kámzsás, középkori szerzetesekre emlékeztet, akik megvetve a világ múló hiúságát, a lélek örök díszébe öltöztek, mert egy mélyebb értelmű formát vallottak a lényeg őrizőjének. Különös, sokfelé mutató kötet. »Alkalmi« cikkek gyűjteménye, amelynek egyes darabjai azonban időtlenül aktuálisak. Kristálylapok módjára fordulnak szét s ugyanúgy kötődnek zárt egységbe. […] Az egész együtt: lelki kalandok sora, önéletrajzi töredék és lírai vallomás, utazás az időben. Lényege szerint pedig elsősorban az író erkölcsi hitvallása.” Kárpáti Aurél így írt 1939-ben Babits friss könyvéről. (Kárpáti Aurél: Az író hitvallása. Pesti Napló, 1939. ápr. 5. 1–2.)

Kritikáját a szerzőtől kapott dedikált példány alapján írta meg. A kötet most felbukkant darabjának feliratozatlan, a kiadó emblémájával ellátott előlapjára a költő-író ezt írta:

Kárpáti Aurélnak / régi szeretettel / Babits Mihály

A szűkszavú ajánlás azonban nem kevesebb értékű. Babits sosem írt hosszú dedikációt, megmaradt a gesztusértékű formuláknál. De az „régi szeretettel” valóban azt jelenti, ami. A dedikáció írója és címzettje ugyanis ekkor már évtizedek óta ismerték egymást. Mindketten a Nyugat első generációjához tartoztak, a lap indulásától annak megszűnéséig munkatársak is: Babits költőből főszerkesztővé avanzsált az évek során, a szintén költőként induló Kárpáti később megmaradt kritikusnak és esszéistának. A költő nosztalgiája (1924) című írásában írja le Kárpáti, hogy 1906-ban találkozott először Babits nevével, a Magyar Szemle utolsó, csonka évfolyamában. Figyelme pedig azóta folyamatosan Babitsra is szegeződött, szinte mindegyik kötetéről szólt. Írt esszékötetről, regényekről, verseskötetről, irodalomtörténetről, válogatott verses kötetről, életmű-sorozatbeli újrakiadásokról, önéletrajzi esszékötetről, stb. S mivel Kárpáti kritikusi munkássága párhuzamosan haladt Babits alkotói pályájával, és a kritikus írásaival folyamatosan nyomon követte a költő-író művészetét, szinte törvényszerű, hogy Babits 1941. augusztusi halála után az első monográfiát Kárpáti írta róla: októberben már a könyvesboltokban volt a Babits Mihály életműve (Bp., 1941. Athenaeum). 

Amikor Babits a könyvet kiadta, már beteg volt, a gyógyíthatatlan kór gyöngítette. Ez is egyik oka lehetett a minden korábbinál személyesebb kötet megszületésének. Ahogy Kárpáti írja erről: „Babits ugyan nem írt a szó szoros értelmében vett önéletrajzot, új könyvének még Curriculum vitae című fejezete sem több egy visszatekintő pillanat sűrített életemlékénél, – az egész kötet mégis közel jár ahhoz a nehezen körülhatárolható szubjektív írói megnyilatkozáshoz, amelyet legkifejezőbben talán korhoz nem kötött lelki önarcképnek, a szellemi autobiográfia valami egészen sajátos fajtájának lehetne nevezni. Az író, akármiről szól, elsősorban önmagáról beszél s »keresztül-kasul« kutatott életének minden fontosabb viszonylatát őszintén feltárja ezeken a lapokon.”

A cikk nem szűkölködik a szuperlatívuszokban:

„Milyen jólesik így látnunk őt, a költők költőjét e költőietlen korban, »embernek az embertelenségben«, tiszta szellemiség felszökő ormának, magányos-büszke lélek-csúcsnak — egy alfölddé hengerelt, kicsi ország közepén.”

Vagy később: „Érc és bérc. Babits csakugyan nemes érc és magas bérc, fölső példa. Megnyugtató tanúság és tanulság arra, hogy az igazi költő a csillagról — bár tudja: elérhetetlen — sohase fordítja el tekintetét. Állandóságnak és maradandóságnak legszebb attitűdje ez a hűség. A költő, az író, a művész hűsége önmagához.”

A visszafogottabb hangú kritikusoknál (pl. Schöpflin Aladár) érzelemtelibb szavak – de bizonyos, hogy Kárpáti őszintén írta őket, nem érdekből és nem a beteg költő iránti tapintatból. Mondhatni – Babitcsal –, inkább, „régi szeretettel”.

A költő és a kritikus közti barátság bizonyítéka, hogy ez már nem az első dedikált Babits-kötet Kárpáti hagyatékából. Az Oedipus király és egyéb műfordítások (1931) „igaz barátsággal”, az Amor Sanctus (1933) „szeretettel és barátsággal”, az Összes versei (1937) „barátsággal, szeretettel” ajánlással került digitális kalapács alá, mindhárom az Antikvarium.hu korábbi árverésein. A tendenciát látva talán van remény arra is, hogy további dedikált Babits-kötetek kerülnek elő az egyik legnagyobb költő egyik leghűbb kritikusának egykori könyvtárából.

Kiadói egész vászonkötésben lévő példány feliratozatlan, a kiadói emblémájával ellátott címfedéllel, feliratozott, elszíneződött könyvgerinccel, üres hátlappal, makulátlan belívekkel, hiánytalan állapotban.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.