A Fészek Művészklub meghívója Illyés Gyula szerzői estjére (Aláírta többek között Latinovits Zoltán Weöres Sándor Nagy László Ruttkai Éva ...) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható.)

Fészek-klub meghívója, többszörösen aláírt példány

 A nagymúltú (1901-ben alapított), s máig működő, híres Fészek-klubnak a különös vonzereje a környezet intimitása. A patinás helyiségek mellett ezt az alaphangulatot az adja, hogy „a művészek itt tulajdonképpen egymás közt vannak, és egymás számára adnak elő. Ez jelent egyfajta sajátos közvetlenséget az interpretáció tónusában, ami azonban nem a lazaság, inkább az igényesség irányába mutat. A hegedűs másként játszik kollégái előtt; a szavaló kicsit szakmai vizsgájának is tekinti az itteni szereplést. Tehát kivételesen igényes produkciót nyújt.” (Lukácsy András: Művészestek a Fészekben. Magyar Hírlap, 1972. máj. 31. 6.)

Egy ilyen estre került sor a Fészekben 1972. május 27-én, amikor a hetvenéves Illyés Gyulát köszöntötték ott barátai, pályatársai, tisztelői. Az est Magyar Írók Szövetsége (közismert nevén: Írószövetség) Költői Szakosztályának rendezésében valósult meg, a műsort Fodor András állította össze, bevezetőt pedig Weöres Sándor mondott. Az író műveiből Bánki Zsuzsa, Csernus Mariann, Bánffy György és Latinovits Zoltán adott elő.

(Weöres bevezetőjét – ami a köszöntőest egyik dokumentuma – Ilia Mihály kérte el a Tiszatáj számára – s bár a szöveg úgy jelent meg, mint ami „elhangzott Újvidéken 1972. június 2-án, a Magyar Rádió Illyés-estjén”, a tudósításokban közölt részletekből tudható: Weöres bizonyosan ezt mondta el a Fészekben – pontosabban fordítva: amit a Fészekben felolvasott, az hangzott el a rádióban; némi változtatással [Tiszatáj, 1972. júl. 14–15.])

„Tolongtak a nagyteremben – írja az egyik tudósítás –, eljött Déry Tibor, Németh László, Weöres Sándor, Juhász Ferenc, Nagy László a többi között. Mint egy nagy család, úgy fogták közre Illyés Gyulát.” (Illyés Gyula szerzői estje. Film, Színház, Mozi, 1972. jún. 3. 20.)

A rendezvényre szóló nyomtatott meghívók egyikét az esten fellépők és a közönség némely tagja aláírta.

Az írók-költők közül: Weöres Sándor („Sanyi”) és felesége, Károlyi Amy (költő), Nagy László és felesége, a szintén költő Szécsi Margit, Somlyó György, Juhász Ferenc, Fodor András és felesége, Mátis Sarolta (Fodor Andrásnéként), Pór Judit műfordító (civilben pedig Lator László felesége), Domokos Mátyás szerkesztő, kritikus, Bata Imre szerkesztő, kritikus, valamint Kalmár Éva műfordító, szerkesztő, Kína-kutató (ekkor Színháztudományi Intézet munkatársa).

Az előadók közül: Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva (egy tollal), valamint Csernus Marianna („szeretettel”).

A szervezők részéről pedig Mátrai Eszter, a Fészek-klub egyik vezetője.

Az est nagy siker volt. „A művészi klub előadótermében az a remek, hogy valami módon akkor is meg tudja őrizni intimitását, ha dugig tele van. Mint most legutóbb Illyés Gyula szerzői estjén, amelyet a klub az Írószövetség költői szakosztályával közösen rendezett. Ahogyan mondani szokás: még a csilláron is lógtak. A költő tisztelői, írótársak, klubtagok — a művészvilág — népes serege. Mintha előre tudták volna, hogy […] a költő életművét kitűnően áttekintő összeállítást kapnak, amely egyaránt tükrözi a népe sorsáért fokozódó felelősséget érző gondolkodót, meg azt a harcot, amelyet a költő pályája során a tökéletes kifejezésért vívott. Mintha tudta volna a közönség, hogy olyan kongeniális előadóművészi produkciókban lesz része, mint a többi közt Csernus Marianné, aki hibátlanul értelmezve mondta a Ditirambus a nőkről gyönyörűszép fúgasorait, vagy Latinovits Zoltáné, aki a nagyerejű Bartók hatalmas indulatú interpretálásával remekelt.” (Lukácsy András: I. m.)  

Latinovits előadását egy másik tudósítás részletesen leírta: „A költői sorsot-hitvallást Latinovits Zoltán fogalmazta meg: átélve, áttüzesítve a verseket a maga robbanó tehetségével, élményanyagával, szuggesztivitással láttatta Bartókot a „szikárszigorú zenész”-t, aki a „Jaj-sötét szívekben” indult dallamot keresni. Aki a harmóniáért vállalta a mélységet, tolmácsolta az alkotó kettős lényét, a „káromlással imádkozót”, „oltárdöntéssel áldozót”, hogy kötelesség a legkevesebbet tudóknak szólni, a „szívnémaságra” születetteknek, őket kifejezni, zenével, szóval, az idegek húrjaival” (Illyés Gyula szerzői estje).

Végül pedig Illyés Gyula olvasta fel a legfrissebb versét.

A köszöntőműsort szerkesztő Fodor András naplójában beszámolt az estről. Itt „1972. május 27. szombat” keltezéssel, de nyilvánvalóan másnap, azaz valójában 28-án aprólékos részletekkel örökítette meg a történteket, a megérkezéstől a műsorszámokon, az ülésrenden és a sorok közötti sugdolózásokon, elismeréseken vagy éppen látszólagos intrikákon keresztül a személyes – néha talán személyeskedő – impressziókig (ez a naplóműfaj sajátja) szinte mindenről beszámolt. Tőle tudható, hogy Illyés felesége, Kozmutza Flóra „tüdőgyulladás gyanúja miatt, otthon maradt”, és az is, hogy az este nem ért véget a költői est zárásával, mert zárt körben, baráti hangulatban folytatódott.

Ahogy erről írja: „Mátrai Eszter beterel bennünket az étterem terített asztalaihoz. Weöresékkel szemben, Latorék és Domokos Matyi közé kerülök. Csöppet sem zavar, hogy a Juhásszal összeboruló Latinovits rám se bojszint, hisz, ha tetszik, ha nem, itt mindenki nekem köszönheti, hogy fölhangolódott. – Ezt folytatni kell ám, Bandi! – mondja Bata. – Te kivirágoztattál egy halott intézményt – teszi hozzá Pór Jutka. Illyés Flórához sietve, egy pohár bor után távozik. Köszönetet mond Weöres Sándornak. – Neked külön… – veti felém. Mátrai Eszter hozza a műsor jó visszhangját, hogy mennyire szerves volt, s nem volt hosszú, hogy a záróverseken szinte sírni kellett. Itt mindenesetre a szabad kedély áramlik. Eszter folyvást halasztja a zárórát. Végre 3/4 2-kor indulhatunk haza” (Fodor András: A hetvenes évek I. Napló 1970–1974).

Ez a visszaemlékezés magyarázza, hogy az ünnepelt miért nem írta alá a meghívót („Illyés Flórához sietve, egy pohár bor után távozik”). Mert a meghívót ebben a zártkörű asztaltársaságnál írták alá (de már Illyés távozása után).

Páratlan dokumentuma az irodalmi élet a közönség számára láthatatlan, „zártkörű” eseményéről.

Mindösszesen 600 példányban kiadott meghívó, tiszta, hiánytalan állapotban megőrzött, többszörösen aláírt gyűjtői példánya.

A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - irodalomtörténész - munkája.