Verne Gyula: Storitz Vilmos titka

Előszó

Részlet a könyvből: ELSŐ FEJEZET . . . . «Indulj minél hamarabb, kedves Henrym, nagy türelmetlenséggel várlak. Remélem, nagyon-nagyon jól fogod magad érezni, mert ez az idegen ország gyönyörű és a világnak eme furcsa, ismeretlen tája bizonyára érdekelni fog. Érdekelni fog nemcsak mint utazót, de mint mérnököt is. S ha reám nem is gondolnál, már csak e miatt sem fogod megbánni, hogy a nagy, hosszú útra rászántad magad. A viszontlátásig is sokszor, sokszor ölel szerető öcséd: Vidál Márk.» Így végződött a levél, melyet 1775. április 4. reggelén kaptam testvéremtől. Ez a levél, melynek jelentősége egész életünkre kihatott, a rendes posta útján jött. Semmi különleges esemény nem sejttette velem, hogy életem és öcsém élete milyen sorsdöntő fordulathoz jutott. A postás leadta a portáshoz s a portástól az inasom hozta fel, ki éppen úgy nem volt tisztában cselekedetének jelentőségével, mikor rendes, nyugodt tempójában az ezüst tálcán a levelet elébem tette, mint én, mikor feltörtem a pecsétet. Teljesen nyugodt voltam azalatt is, míg elolvastam az írást, egészen az utolsó sorokig. Ezek a sorok mintha mégis magukban foglalták volna a különleges események előjelét. Azokét a különleges eseményekét, melyekbe rövid idő múlva én magam is belesodródtam. Vissza