Gábor Miklós: A színész árnyéka (dedikált példány)

Fülszöveg

"Nem a csupasz arc az igazság, hanem a maszk: az idegen isten a lelkünk mélyén. Nem a vallomás, csak a maszk képes valóban nevén nevezni a dolgokat. Nem érzelem, nem intelligencia, csak a mimikri, az -úgy teszek mintha-: ez teszi a színjátszást filozófiává."
A tömören megfogalmazott színészparadoxon - minden művészet alapvető paradoxona - kulcsmondat Gábor Miklós könyvében. De könyvének mégsem a maszk a témája, nem is a színészet. Gábor Miklós kötetlenül és közvetlenül, tárgyi meghatározók nélkül önmagáról vall. A személyiségnek arról a mélyrétegéről, ahol drámaian összecsapnak emberi adottságok és külső élmények, hogy az összecsapásból kiforrjon, kisugározzon mindaz, amit az ember a világnak adhat: gondolat, érzés, tett - és alakítás. A léleknek ebben a mélységében az események csak jelképek. Különleges önéletrajzában Gábor Miklós zárójelbe teszi a történést és az időt; A színész árnyéka egyetlen lírai vallomás. Egyanyagú: legszemélyesebb részletei is a színészetre vonatkoznak, és a tárgyilagos szerepelemzésekben is érezni a kegyetlen kitárulkozást. Hiszen ugyanarra - a teljes azonosulás és a kívülálló figyelem együttes jelenlétére - van szüksége írónak és színésznek, ha játszik, ha szerepeiről ír, ha megfigyeléseit rögzíti vagy önmagáról szól. Önmagáról; az előadás után, letéve a színpadi királyok koronáját, a színpad magányából visszazárkózik naplója magányába, hogy az írás erejénél fogva ismét vérrel töltse meg, akinek a színpadi hősök elszívták húsát és vérét: a színész árnyékát - önmagát.
A nagy szerep magába zárja a színészt: ha Gábor Miklósra gondolunk, a Hamletre gondolunk. Pedig a Hamlet csak egyik csúcspontja ennek a színészi pályának. Hiszen Gábor nem egyoldalúan tragikus színész. Remek, felszabadult komédiázó kedvvel játszott a legkülönbözőbb fajsúlyú vígjátékokban is Eduardo De Filippo Vannak ég kísértetek című burleszkjétől Szerb Antal Ex-én, és Molnár Ferenc egyfelvonásosain át a fanyar Shaw alakításokig és az Ahogy tetszik már-már tragikus méla Jacques-jáig. Sőt éppen a komédiázó kedv varázsolta sokarcúvá, dinamikusan feszültté Hamletjét és a többi Hamlet szabású szerepet. Gábor Miklós majdnem mindig olyan hősöket alakít, akiknek létét szertefeszítik az ellentétes indulatok, akik a diadalmas jókedvből szempillantás alatt hullanak a legmélyebb kétségbeesésbe. Az elkeseredett szenvedélyt hűvös úriember-külsővel takaró metellust Füst Milán Catullus-ából, a finom, hideg, csak belülről lobogó Robespierre-t Büchner klasszikus tragédiájából, a Danton halálá-ból. És a nagy királyok sorát, akiknek alakjához "a hatalmas, a szörnyűséges hozzátartozik2, de a magány is, a fenség magánya és a zsarnok magánya, a fenség szédülete és a zuhanás szédülete, a bukás "akár a semmibe": Richárdot, Oidipuszt é Henriket. meg azt, aki királyoknál bőkezűbben dobja oda a nihilnek az egész világot és saját agát, az önpusztítás iszonyú szentjét, Kis Jánost, korunk Oszlopos Simeonját.
Gábor Miklós 1919-ben született. A Színművészeti Akadémia elvégzése után a Madách Színházhoz, majd a Nemzeti Színházhoz szerződik. 1954 óta a Madách Színház művésze. Jelentősebb szerepei, a fent említetteken kívül: Hlesztakov (Gogol: A revizor), Trench (Shaw: Szerelmi házasság), Ferdinánd (Schiller: Ármány és szerelem), Ruy Blas (Hugo: A királyasszony lovagja), Musset: Lorenzaccio, Bicska Maxi (Brecht: Koldusopera), George (Albee: Nem félünk a farkastól). Egyik legkorábbi sikerét a Valahol Európában című filmben aratta. Azóta számos film főszereplője volt. Kossuth-díjas, kiváló művész. Első könyve, a Tollal 1963-ban jelent meg. Vissza