Cserszilvásy Ákos: A vadászat mestere

Előszó

Az alábbi - ezelőtt 22 évvel irt - előszót, noha némely állításai, mint az, mely vadászati műnyelvünk s ebbeli szakirodalmunk- kezdetlegességére vonatkozik, meglehetősen túlhaladottaknak tekinthetők, mindazáltal mégis, csaknem szó szerint, meghagyandónak véltem e mű elején, főleg azért, mert azt hittem, hogy az olvasóra is örvendetes benyomást teend, ha ezen már félig-meddig történelemadatszerű elmélkedést olvasva, összehasonlítva a jelent az oly közel múlttal, fölkiálthat, hogy ime, hála égnek, e téren is csak haladtunk már észrevehetőleg; az óhajtás, mely itt kifejezve lőn, immár jó részben teljesült; vadászati irodalmunk föllendült, nyelvművelésünk ez ága gyors fejlésnek indult, szóval, közművelődési haladásunk e téren is közel áll ahhoz, hogy e részben is az európai színvonalba sorakozzunk. De épen azért, mert még csak közelítünk ahhoz, nem szabad megállapodnunk, s ez a másik ok, a miért ez előszóban közölt buzdítás nem évült el egészen, annak mellőzését nem tartám időszerűnek. A mi e munka többi lényeges tartalmát illeti, annak, úgy hiszem, csak alapossága mellett bizonyít a körülmény, hogy jelentősebb módosításokra nem szorult. A vadászat az emberiségnek egyik legősibb, legmaradóbb természetű foglalkozása, melynek alaptörvényei évezredek múlván sem változnak. Vissza