Dsida Jenő: Leselkedő magány (Dsida Jenő által dedikált példány, Buday György által készített és aláírt Ex Libris-szel.) (A kötet tanulmánya a leiratban olvasható)

Cluj-Kolozsvár, 1928, Minerva Irodalmi és Nyomdai Müintézet R.-T., 96 p., ill.

Szerző által dedikált példány. Első kiadás. Leselkedő magány. Versek. Írta: Dsida Jenő.
A kötet címlapján a szerző, Dsida Jenő névre szóló dedikációja olvasható: "Vernes Gyuszinak meleg baráti öleléssel: 928, husvét ünnepén - Jenő."

A nagyon ritkán felbukkanó kötet a fiatalon meghalt erdélyi költő, Dsida Jenő (1907–1938) első versgyűjteménye. Dedikált példányt alig ismerünk belőle.

Dsida első versei még középiskolás korában jelentek meg 1923-ban, Benedek Elek ifjúsági lapjában, a Cimborában. Két évvel később viszont már az egyik legjobb erdélyi irodalmi folyóirat, a Pásztortűz rendszeres szerzője, később szerkesztője is. 1928-ban megjelent első verseskötete (Leselkedő magány), 1929-ben pedig tagja lett a Kemény Zsigmond Társaságnak. Rövid pályafutása alatt még két kötete jelent meg: Nagycsütörtök címmel második versgyűjteménye (1933), illetve ezzel egy évben a Magyar karaván Itálián keresztül című útinaplója. Legérettebb versei már csak posztumusz kötetében (Angyalok citeráján, 1938) kaphattak helyet. Egyik legismertebb költeménye a Psalmus Hungaricus, ami a rendszerváltás előtt titkos utakon jutott el az olvasóhoz, később diadalmenetet futott be. Harmincegy évet élt, de hatása mind a mai napig érződik.

A Leskelődő magány 1928 februárjának végén jelent meg. Egyik első kritikusa, Molter Károly bírálata szerint „Dsida Jenő nagyszerűen lát és láttat. Költőségét látomásai, hallucinációi s képzeletének fölvert aktivitása biztosítják elsősorban”, de a lírájának „törvényét alárendeli többször a nyelv eltanult és nagyon tisztelt alkotmányának”. „Dsida nem mer még igazi költő lenni, egyelőre csak akar és néha tud már az lenni”, viszont „hamar jó költő lehet”, mint ahogy a kötet illusztrátora is, mert „szép ígéretnek érzik az ízléses külsejű verskötetben Debreceni László nehány ciklus-kezdő rajza, melyek kifejező ereje, gyöngédsége, finomsága érzékelteti a költői tartalom lényegét” (Molter Károly: Leselkedő magány. Dsida Jenő versei. Ellenzék, 1928. márc. 1. 12.).

A dedikáció címzettje, Vernes Gyula (1907–1992) 1928-ban még szintén költői pályára készült. Pályájuk kezdete nagyon hasonlóan alakult: Dsidával szinte egy időben és ugyanott jelentkezett költőként: Vernes első versei is a Cimborában jelentek meg. Az ezt követő lapnál már együtt említik őket: „engedjük szóhoz két búcsúzó képviselődet, kik most végezték el a középiskolát: az Új Nemzedék két melegszívű poétáját, kiknek ugyan már nem itt a helyük, de meg fogják engedni, hogy az utánuk következők buzdítására most az egyszer ide tegyük versüket”, és Dsida és Vernes versei együtt jelentek meg – mint generációjuk legjobbjaié (idézi: Bodó Márta: Egy erdélyi katolikus ifjúsági lap a két világháború között: a Jóbarát. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2006. 1–2. sz. 41–79.). Ezt követően is együtt haladt pályájuk (a Jó Barátban, az Ifjú Erdélyben és a Pásztortűzben is mindketten publikáltak), barátság alakult ki köztük, ezt dokumentálja az ajánlás is: a becenevező megszólítás és csak keresztnevű aláírás bizalmas, bensőséges kapcsolat bizonyítéka. Ennek nyoma az is, hogy az Erdélyben maradt Dsida 1926-ban a Fiúk, ha hallanátok! című versét a Budapesten tanuló két fiatalkori barátjának, Bányai Lászlónak és Vernes Gyulának ajánlotta.
A kötetbe írt dedikáció 1928. április 8–9. körül született (ezekre a napokra esett ugyanis Húsvét 1928-ban). A címzettet ekkor még költőként tartották számon: „Vernes Gyulának is sok kedves, finom, őszinte verse jelent meg folyóiratainkban. Kár volna, ha megállana a fejlődés útján” – írták róla egy helyütt (S. Nagy László: Modern unitárius költők. Keresztény Magvető, 1930. nov.–dec. 275–278.), de sorsa mégis máshogy alakult. Családja Nyíregyházára, ő Budapestre költözött és jogot tanult. Egy évig (1930–31) a SZEFHE (Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete) elnöke volt, majd az egyetem elvégzése után Nyíregyházán lett ügyvéd. 1940–44-ben Besztercén élt, majd ismét Nyíregyházán, végül Pécsett. Pécsett halt meg, ahol kötetet már nem jelentetett meg.

A Leselkedő magány dedikált példánya nemcsak azért érdekes, mert ajánlása költőtársnak szól. Maga a kötet – dedikálatlanul is – ritka, dedikált példány belőle az utóbbi két évtized árverésein mindössze egyszer került kalapács alá. A most felbukkant példány tehát különösen értékes nemcsak az irodalomtörténet és a Dsida-kutatás, de a hazai bibliofilia és könyvgyűjtés szempontjából is.

A címtábla és a négy fejezethez tartozó díszítés Debreczeni László munkája.
Kiadói varrott papírkötésben lévő példány egy színnel feliratozott címfedéllel, üres könyvgerinccel és hátlappal, hiánytalan, tiszta belívekkel. A kötet gerince sérült, felső részén hiányos, címfedelén kopásnyom látható.
A kötethez különálló mellékletként a dedikáció címzettjének Ex Libris-e tartozik, melyet készítője: Buday György kézjegyével ellátott.
Buday György : "Dr. Veres Gyula könyve." [Ex Libris] Fametszet, dúcon jelzett , é.n., 56 x 100 mm, Buday György által aláírt.
A tanulmány Bíró-Balogh Tamás - szegedi irodalomtörténész - munkája.

1945 előtti első kiadások
Ex libris-t tartalmazó kötetek
Versek, eposzok