Hillesum, Etty: A megzavart élet

Fülszöveg

1981. október 1-jén az amszterdami Concertgebouw épületében mutatták be először a nyilvánosságnak Etty Hillesum naplóját. Megjelentek a hajdani barátok, megjelent a sajtó, a rádió, a televízió. A szerző akkor már harmincnyolc éve halott volt. Auschwitzban pusztult el, a családjával együtt. Nyolc vonalas irkában fennmaradt és baráti kezekben őrzött feljegyzései azóta tizenkilenc kiadást értek meg Hollandiában, tizennégy nyelven világszerte is olyan visszhangot keltettek, mint amilyet előzőleg Anna Frank naplója.
Ki volt Etty Hillesum? Életének külső tényeiről viszonylag sokat tudunk. Családja a művelt zsidó középosztályhoz tartozott, apai nagyapja tudós, tekintélyes főrabbi volt, apja latin-görög szakos tanár, gimnáziumigazgató, egyik öccse világhír előtt álló zongoraművész. Ő maga jogi tanulmányokat folytatott, orosz nyelvet-irodalmat tanult, tanított, fordított. Ez utóbbi nem a véletlen műve: édesanyja Oroszországból származott, a pogromok elől menekült Hollandiába.
Esther, azaz Etty 27 éves, amikor belefog a naplóírásba, de furcsa módon nem a külső események nyomására, hanem elsődlegesen azért, hogy magyarázatot és megoldást találjon a belső káoszra, életcéljainak és emberi kapcsolatainak tisztázatlanságára.
Van valami szívszorító és hátborzongató esetlenség abban, ahogy ez a gyerekasszony Tolsztojjal, Rilkével és a Bibliával fölfegyverezve néz szembe önmagával és a világgal - a megszállt Hollandiában, a zsidóságot sújtó rendszabályok és korlátozások közepette. De van valami szentekre jellemző tisztaság is. Rendíthetetlen együgyűség. És Etty Hillesum egyre inkább úgy érzi, sikerül harmóniát teremtenie, egy "benső világteret" fölépítenie, mely mindennél nagyobb szabadságot kínál neki. Nem a világtól elfordulás, a rezignáció, a vértanúság színhelye ez, hanem épp ellenkezőleg, az aktív szereteté, az önzetlenségé, a megértő türelemé. Ez a szeretet sugárzik ránk is a Naplóból, egy olyan ember szeretete, aki nap mint nap megharcolt Istenbe, az élet értelmességébe vetett hitét, s aki a maga életével arra figyelmeztet, hogy semmilyen szenvedés, megaláztatás, fenyegetettség közepette sem adhatjuk föl méltóságunkat. Vissza