Hamvas Béla: Fák

Előszó

Talán nem éppen csak az emlékekkel való elteltség és nem a sóvárgott jövőre való várakozás, amikor az ember a maga egészében eltolódik a jelenből, a múltba süllyed, vagy még el nem érkezett időben él, de nincs jelen sem a múltban, sem a jövőben, éppen úgy, ahogy nincs a jelenben, alája merül, vagy ami ugyanaz, föléje emelkedik; van nap, hét, ennél hosszabb, egész korszak, ami befogadásra képtelen, csak saját színültig teltségén ring, mint egy csónak. Egészen más tájban él a félmámor egy faja, sokszor nem is fél. A bódultság oka sohasem tudott, sohasem tudható, talán nem is egy oka van, talán nem is ok kell hozzá, talán maga szerzi okait, talán maga okozza önmagát. Nincs benne fény, nincs homály, mert a tárgyak éjszaka is égnek, sűrű, tompa, mélyről jövő ragyogással, a szín egyszerre a világ tulajdonsága lesz, nem felszíne, belülről árad a forma, az érzéki test kiterjedése nem kihűlt dísz. Az élet nem folyik, hanem árad, önmagában lüktet, lassú, nyugodt lüktetéssel, mint egy édes, sötét, kábító folyadékba merülve. Érzékelés, képzelet elválaszthatatlan - man dichtet schon, wenn man erlebt -, egyik a másikon szépül és gazdagszik. E mély kék színek nincsenek sehol, vagy csak voltak, vagy csak lesznek, - vörösek, mint a csillagtalan éjszakában távoli völgyekben égő fáklyák,- a fekete olyan, mint egy bársony kígyó, amely az embert puha melegével befonja, képtelen hegyet, folyót, eget másképpen felfogni, mint ölelést. Vissza

Fülszöveg

A Fák magyar nyelvű kötetének megjelentetése Hamvas Béla születésnapjához és ebből az alkalomból egy emlékfa ültetéséhez fűződik, amelyre 2000. március 22-én került sor Balatonfüreden, a Tagore sétányon. A megemlékezés alkalmából Kemény Katalin, Hamvas Béla özvegye írt köszöntőt Üdvözlet a faültetőknek címmel, amely a kötet utószavaként a kiadásban is megjelent. Vissza