Kodolányi János: Julianus barát (Arany Bálintnak dedikált példány)
Szerző
Kodolányi János
Róla szól
Julianus barát
Athenaeum Kiadás
(Budapest)
Kiadói egészvászon kötés
, 711 oldal
Sorozatcím: |
|
Kötetszám: |
|
Nyelv: |
Magyar
|
Méret: |
21 cm x 15 cm
|
ISBN: |
|
Aukció vége: |
2019-10-27 20:00
|
Aukciós tétel adatai
Budapest, [1938], Athenaeum kiadása (Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T., Bp.), 711 p.
Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Szerző által dedikált példány. Első kiadás. Julianus barát. Írta: Kodolányi János.
A címlapon a szerző, Kodolányi János tollal beírt, névre szóló dedikációja olvasható: "Arany Bálintnak baráti szeretettel, biztatásul Julián példájával. 939. máj. 19. Kodolányi".
A dedikáció címzettje: Arany Bálint gépészmérnök, a II. világháború idején a németellenes tevékenységet folytató Magyar Közösség egykori tagja, a Turul Könyvkiadó és a Magyar Út c. hetilap anyagi megalapozója, a Független Kisgazdapárt (FKgP) egykori szervezőtitkára, akit egy konstruált műperben (Magyar Közösség-per) elítéltek, majd 1956-ban szabadulása után, jogilag rehabilitálták.
Történelmi regény. A kötet írását a szerző Helsinkiben, 1938. szeptember 6.-án fejezte be.
Kiadói egészvászon kötésben lévő példány aranyozott feliratozású címfedéllel, feliratozott, a kiadó emblémájával ellátott könyvgerinccel hiánytalan, jó állapotban.
A kötet szerzője, Kodolányi János (Telki, 1899. március 13. – Budapest, 1969. augusztus 10.) magyar író, újságíró, a "népi írók" kiemelkedő, meghatározó képviselője. A jelen kötet a Vas fiai és a Boldog Margit című regényekkel együtt egy nagyívű magyar történelmi trilógiát alkot. "Julianus barát" egy domokosrendi magyar szerzetes, aki 1235 tavaszán az őshazában, a Magna Hungáriában maradt magyarok keresésére indult és az elszakadt néptöredéket meg is találta.
Előszó
Részlet a könyvből:
"Három kisfiú ült a nyári verőfényben egy bokor alatt. Nézegették, hogy a domb látján elhúzó úton hogy ballagnak az ökrösszekerek a Zengő hegyoldala felé s hogy tűnnek el egy...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"Három kisfiú ült a nyári verőfényben egy bokor alatt. Nézegették, hogy a domb látján elhúzó úton hogy ballagnak az ökrösszekerek a Zengő hegyoldala felé s hogy tűnnek el egy mély völgyben, csalitok, bozót között. A nap délutánra hajlott, a hőség engedett, ezüstfehér bárányfelhők legelésztek az égen. A fűben hersegtek a kabócák, egy magas nyárfa csúcsán tengerlic ült, mint valami kis fekete légy, de vékonyan csilingelő hangja idáig elhallatszott. Jobbról, a lapályos legelőn, a klastrom gulyája legelészett.
- Mondják, hogy a velág szélén véghetetlen tengörök vagynak, - beszélt nyálazó szájjal a legnagyobb fiú s álmosan pislogott gyulladt, vörös szemhéjjával a napsütésben. Akkora feje volt ennek a fiúnak, mint egy kisebbfajta puffadt tömlő. S olyan lomhán ült, olyan mozdulatlanul, mint egy jóllakott gödény.
- A velág szélén nincs sömmi, - intette le egy kis zömök zsurmó fiú s hevesen legyintett. Kis fekete szeme nevetősen villogott homlokába hulló sötétbarna haja alól.
- Tengerök vagynak s a tengörökben sárkányok és röttentő kélgyók sürögnek. Én tudom. Apám mondá.
- Hát ű meg honnan tudhatnája? Vala tám ott? Látá es? Mi? Te lüke!
A nagyfejűben valami halvány indulat támadhatott, mert lustán a kis zömök felé fordult s a nyál kifreccsent vastag ajkai közül, ahogy mondta:
- Az én apám a klastrumban segéld a barátoknak s tűlük tudhatja. A barátok megmondhatják, űk mindent tudnak.
- No, ha barátok mondák, akkor igaz es, - hagyta rá megbékélve a kis zömök. - De ha csak te mondod...
- Mér, nem szoktam én hazudni, - méltatlankodott Busa."
Vissza