Sas József/Peterdi Pál: "Kutyák-zsaruk-kabarék" (dedikált példány)

Fülszöveg

Jókat röhögök mostanában. Régebben is - de ez más. Először akkor röhögtem igazán, mikor parlamentben felállt egy miniszter és falfehéren, remegő hangon elővett a zsebéből egy névtelen levelet. Ebben fenyegették, hogy megverik, és családtagjait is emlegették.
Azóta hasonló felszólalásokat többször hallottam, és mindig jót röhögök.
Kedves Olvasó! Én szimpla kabaré igazgató vagyok. A fiókom pedig tele van névtelen levelekkel, amiben le- és felmenőimet, valamint engem fenyegetnek életveszélyesen. Ezen nincs mit csodálkozni. Egy régi újságírói közmondás szerint, (hogy finoman fejezzem ki magam), "aki elment utcalánynak, az ne csodálkozzon, ha leszólítják".
Ezért a következőkben, se névtelen, se neves, se gonoszkodó, se bántó levelekkel nem foglalkozom, de a pletykákkal sem törődök. Az itt következő néhány gondolat nyolc színházi szezon terméke, azért írom, hogy az olvasó egy picit bepillanthasson egy kabarészínház színpadára, de most nem a nézőtérről, hanem a másik oldalról.
Olvassa jóízűen, időnként tegye le, igyon egy pohár sört a családja egészségére, aztán kezdjen bele újra. Rögtön az elején, Ivanics István 53 éves Polgárdi parasztember levelét olvashatja, melyet tegnap kaptam és én akkorát röhögtem rajta, hogy ezt tettem az elejére Előszó helyett.
Vissza