Fülszöveg
Az 1970-es évektől a magyar titkosszolgálatok fontos szerepet töltöttek be a szovjet blokkon belül: a belügyi és katonai hírszerzés embargós beszállítókká váltak. A műszaki-tudományos hírszerzés hátterét az 1972 után gombamód szaporodó vegyesvállalatok adták, vagyis elsősorban a külkereskedelem fedésével tudták az érzékeny technológiákat átjuttatni a vasfüggönyön. Az "impexek" és nyugat-európai leányvállalataik részei lettek egy hidegháborús nagypolitikai játszmának, amelyben illegális forrásokra, feketegazdasági manőverekre is szükség volt. Innen már csak apró lépés kellett a vegyesvállalatok offshore jellegű céghálózatának kiépítéséhez és a nyereséges külkereskedelmi üzletek kiszervezéséhez ezekbe a vállalkozásokba. A könyv a Kádár-rendszer egy olyan oldalát mutatja be, amelyről eddig keveset hallhattunk: megismerhetjük belőle Kelet és Nyugat cinkos és sokszor cinikus együttműködését, filmbe illő epizódok elevenednek meg előttünk a titkosszolgálatok külkereskedelemre való ráépüléséről, az így végrehajtott akcióikról, s figyelemmel kísérhetjük egy olyan gazdasági-pénzügyi hálózat kialakulását, amelynek tevékenysége az ország gazdasági teljesítőképességét is befolyásolta.
Vissza
Tartalom
Előszó 7
A magyar hírszerzés felértékelődése 11
Szocialista vállalkozók 17
Trösztök és "impexek" - a gazdasági lobbi megjelenése 17
A külkereskedelem titkos oldala 21
Titkosügynökök egymás ellen 21
Katonás lehetőségek 26
Belügyi "visszavágó" 36
Internacionalista pénzügyek 40
"Alkotmányos" korrupció 40
Titkos párttámogatások 46
Fél lábbal a kapitalizmusban - a vegyesvállalatok 52
Embargós csatornák Magyarországon keresztül 73
A Waltham-Videoton kooperáció 73
A Videoton és az Egyesült Államok 73
A Waltham Electronic GmbH 80
Videoton a "Szaharában" 89
Az Elektromodul és kapcsolatai 94
Félvezetők napkeletről 105
Dollármilliók nyomában 111
A Mineralimpex valutakitermelésének gyökerei 111
A botrány kirobbanása 111
Russay István, a BM ügynöke 112
Heinrich Korzil titokzatos kapcsolata a Szovjet Hadsereggel 115
Olajügyek a szocializmusban 120
"Árulók" az olajbizniszben 120
Amerikai "fivérek" 126
Hatalmasok a háttérben 131
A nemzetközi befektetők megjelenése 131
A kivándoroltatás mint ütőkártya 135
Az emberrabló hitele 141
Személycsere és kontinuitás 147
Utódlási harcok 147
Állami pénzbehajtás 151
Keleten a helyzet változatlan 158
Összegzés 161
Függelék 165
Jelentés dr. Russay István, a Mineralimpex KV volt vezérigazgatójának ügyéről 165
Összefoglaló táblázat a Mineralkontor felhasználásával elkövetett visszaélések elleni nyomozás során fellelt összegekről 171
Rövidítések jegyzéke 173
Forrás- és irodalomjegyzék 177
Névmutató 185
Cégnévmutató 193
Vissza