Aukciós tétel adatai
Budapest, 1993, Európa Könyvkiadó, 793 p. + [6] p.
Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Fordító által dedikált példány. Róma története. Írta: Ammianus Marcellinus. Magyar nyelvre fordította: Szepesy Gyula.
A kötet előzéklapján a fordító, Szepesy Gyula névre szóló dedikációja olvasható: "P. L.-nénak nagyrabecsüléssel Szepesy Gyula 1993. október 19.".
A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Ammiani Marcellini Rerum Gestarum libri - W. Seyfarth (Berlin 1968-71).
Kiadói fűzött keménykötésben lévő példány ezüstözött feliratozással ellátott, a Romulust és Remust szoptató nőstényfarkas képével illusztrált címfedéllel, ezüstözött feliratozású könyvgerinccel, tiszta belívekkel, hiánytalan megkímélt állapotban.
Ammianus Marcellinus (330 körül – 395/400 körül) a késő római császárkor legkiemelkedőbb történetírója. Jelentőségét az adja, hogy az általa megírt és fennmaradt könyvekben olyan eseményeket beszél el, melyekben ő maga is aktívan részt vett és más egykorú források nem számolnak be róluk. Műve a Rerum gestarum libri (azaz a „viselt dolgok könyvei”, röviden Res Gestae), magyarul „Történeti könyvek” címet viseli.
A kötet fordítója és egyben dedikálója: Szepesy Gyula (Dömsöd, 1913 – Budapest, 2001. január) magyar leíró nyelvész. Az ún. „tötö” nyelv vagy tötözés kifejezés egyik megalkotója. Poliglott volt, aki összesen kb. 20 nyelven beszélt. Finnországban két hónapot töltött még egyetemistaként egy evangélikus papnál. A második világháborúban tartalékos tisztként Finnországba küldték, és tolmácsként részt vett az 1939/40-es téli háborúban. Később még néhányszor visszatért oda. Svéd nyelvi előadásokat is hallgatott, tanára Valdemar Langlet, a budapesti svéd nagykövetség tanácsosa volt.
Fülszöveg
A múlt század legnagyobb klasszikus-filológusa kirekesztette a római irodalom történetéből.
A közelmúlt legnagyobb ókortudósa a kései barokk oltárokhoz hasonlította ábrázoló művészetét.
Tovább
Fülszöveg
A múlt század legnagyobb klasszikus-filológusa kirekesztette a római irodalom történetéből.
A közelmúlt legnagyobb ókortudósa a kései barokk oltárokhoz hasonlította ábrázoló művészetét.
Szenvedélyes stílusa szenvedélyes vitákat váltott ki, ábrázolásának hűvös tárgyilagossága vitathatatlan elismerést.
Ahol a három évszázaddal korábban élt történetíró óriás, Tacitus pontot tett műve végére, ott folytatta a mesét a pogány történetírás utolsó nagy alakja, Ammianus Marcellinus - a világtörténelem és bölcs vagy őrült, szelíd vagy vérengző, építő vagy tombolva romboló urainak meséjét: Róma históriáját.
Az ókori kéziratok sorsától sújtva csak első tizenhárom könyve híján fennmaradt, de töredékesen is lenyűgöző mű a késői birodalomnak, a pogány Iulianus, a keresztény Constantinus és Valens császár korának riasztó képe: emberek, városok, országok élnek fenyegetettségben, egész közösségek tűnnek el a föld színéről egy-egy meggondolatlan kijelentés miatt, besúgók ólálkodnak, a veszély árnyékát vetítve a birodalom minden polgárára, akiknek pedig össze kellene fogniuk, hogy a gyülekező barbár hadakkal, az egyre sokasodó és egyre ádázabb támadásokkal szemben megvédjék az örök Rómát.
A magyarul háromnegyed évszázad után újra olvasható könyv abba a korba vezeti el az olvasót, amelytől Szent Jeromos így búcsúzott: "pusztul a római világ".
Vissza