Széchenyi István, Gróf: Lovakrul

Előszó

Elfelejthetetlen nagy érdemü Hazámfija! Boldog és csendes árnyékod megszólíása végett, méltóbb és érdemesebb okot kivántam volna feltalálni, illyen csekély munka felajánlásánál, melly a' Te lelkedet egészen kielégítő érdemes tárgyat nem foglal magában. Fogadd-el azonban még is ezen egy-két háladatos szót Hazám és minden jó Hazafi nevében - melly nevezetet Náladnál senki jobban meg nem érdemel - nyájas kegyességgel fogadd-el. Rólad minden alkalmatossággal szenvedő részvétellel lehet emlékezni; Téged dicsérni mindenütt lehet. Nyugodják békével nagy lelkü Hazafi! Te sok jó magot hintettél-el Hazánknak gazdag, de még illő művelődést nem mindenben nyert tájain. Távol maradott ugyan szemeid elől a' gyümölcsözést mutató idő, de el fog jönni, fel fog derülni egész diszében, hasznában, magához igézőleg. Fennmaradnak a' Te jótéteid, - örökké fog élni azok emlékezete, - nyomonként gerjesztenek másokat is hasonlók véghez vitelére, - 's midőn szebb jövendőt forgató lélekkel a' közjóra-való munkálódás meleg érzetével nyugvó-helyedhez járul igazán gondolkodó Földid; ezt rebegi magyar ajakkal "Minden nemesb szívnek melly édes a' Haza" 's háládatos könnyek gördülnek szemeibül. Vissza