Kuncz Aladár: Fekete kolostor (A kötet illusztrátora Szántó Piroska által dedikált példány)

Fülszöveg

A regény szerényen hangzó alcíme: "Feljegyzések a francia internáltságból." Az írót, a francia kultúra rajongóját, az első világháború kitörése Franciaországban érte, s ellenséges állam honpolgáraként társaival együtt öt évig gyötrődött különböző francia internálótáborokban. Nagy regényekre emlékeztető, ellenállhatatlan sodrású "feljegyzéseiben" rendkívüli egyszerűséggel és erővel idézi fel a nacionalista gyűlölködésnek kiszolgáltatott internáltak szenvedéseit, a rabok erőszakosan beszűkített, elveszejtő és félelmes infernóvá torzuló világát. Egyedüli iránytűje, mentsége és menedéke a megértő humanizmus, az óvja meg őt minden durva elfogultságtól, általánosítástól, s ez teszi lehetővé, hogy rabtartóinak egyik-másikában is meglássa az embert, s hogy ne a francia népből, kultúrából ábránduljon ki, hanem a polgári demokráciának álcázott imperializmusból. Rabságának második felében egyre világosabban látja, hogy a háború céltalan vérontása kizárólag imperialista érdekeket szolgál, s bár emberileg érthető, szubjektív sértettsége miatt nem tud teljesen kívülálló józansággal, határozottan állást foglalni a háborús felek igazságának, igazságtalanságának kérdésében, magát a vérontást embertelennek, jogosulatlannak tartja. Ha a második világháború és a fasizmus szörnyűségei messzemenően felül is múlták az egykori internáltak szenvedéseit, a könyv megrendítő ereje ma sem csökkent, egészében véve egyértelmű tiltakozást jelent minden igazságtalanság és embertelenség ellen.
Kuncz Aladár Aradon született 1886-ban. Gyermekkorát Kolozsváron töltötte. A szülői házból (apja tanár, később tankerületi főigazgató volt) hozta magával műveltségigényét, liberális, humanista életszemléletét, irodalomszeretetét. Az Eötvös-kollégium tagja lett, és Budapesten szerezte meg latin-magyar szakos tanári diplomáját. Az egyetemen pályadíjat nyert Toldy Ferencről írt dolgozatával (Toldy Ferenc, 1907). Fővárosi gimnáziumban kapott állást. A Nyugat-nak indulásától k edzve munkatársa, Ady barátja és lelkes propagátora volt. Nevét azonban csak szűkebb körökben tette ismertté néhány kisebb tanulmány, kritika és elbeszélés. 1909-ben utazott először Párizsba. A háború kitöréséig minden évben ellátogatott Franciaországba, egy ízben, 1912-ben még ösztöndíjat is szerzett, hogy tizennégy hónapot tölthessen egyhuzamban azon a földön, ahol - mint Bóka László megállapítja - "a demokratikus polgári Európa ábrándjával együtt kapta valamiféle európai humanista közösség ábrándját is". 1914 nyarán Bretagne-ban érte a háború híre. Ekkor kezdődött megaláztatásának és internáltságának története. Öt évet töltött polgári internáltként különböző táborokban (Noirmoutier, Ile d'Ieu). Hazatérése után ismét tanár Budapesten, irodalmi szerkesztője az Új Magyar Szemle és az Aurora című folyóiratoknak. 1923-ban visszament Kolozsvárra, s az Ellenzék, majd az Erdélyi Helikon szerkesztője lett. legjelentősebb műve a halála évében megjelent Fekete kolostor. ("A Fekete kolostor az egyik legnagyobb én-regény, egy ember belső, drámai fejlődésének rajza, s ugyanakkor talán az első magyar kollektív regény, mely egy tragikusan összeverődött alkalmi csoportosulás közösséggé kovácsolódását ábrázolja" - írja Bóka László.) A tervezett és félbeszakadt regényciklus első része, a Felleg a város felett, már az író halála után jelenik meg. Vissza