Arany János/Ballagi Mór, Dr.: Uj teljes magyar és német szótár (Arany János ajándékozási bejegyzésével ellátott példány) (A kötetről írt irodalomtörténeti tanulmány a leírásban olvasható)

Arany János ajándékozási bejegyzése

A Ballagi Mór által összeállított szótár saját idejében nem volt ritka, nagy példányszámban készült. A megjelenése óta eltelt száznegyven éve alatt azonban ritkaság lett belőle; jelen tétel értékét és érdekességét viszont mindenképpen az előzéklapjára írt ajándékozási bejegyzés jelenti. Ez azonban annál becsesebbé teszi. Ugyanis a magyar irodalom legnagyobb szókincsű és sokak – köztük pl. Kosztolányi Dezső – által legnagyobb magyar költőjének tartott Arany János saját kezűleg írta bele:

Élj boldogul! / Margitsziget 1881 júl 17én / Arany János

Az ajándékozási bejegyzés tanúsítja, hogy az idős költő naprakész figyelemmel követte a tudomány és a nyelvészet legfrissebb eredményeit. (Ballagi szótára éppen akkoriban jelent meg.) Ez a példány egy ideig bizonyosan Arany János tulajdonában volt, része a költő magánkönyvtárának. Utána pedig saját kezű bejegyzésével ajándékozta el.

A három sort már a visszavonultan élő, betegeskedő és gyengén látó Arany írta a szótárba. Ekkor már egy hónapja élt a városi nyüzsgéstől távolabb. „Arany János ma délben átköltözött a Margitszigetre. Az ősz költő az egész nyarat a szigeten fogja tölteni” – írta az Ellenőr szinte napra pontosan egy hónappal korábban (Ellenőr, 1881. jún. 18.).

Arany a bejegyzés napján, július 17-én szerepelt a sajtóban is. A Fővárosi Lapok közölt cikket a Buda halála német kiadásáról, a bécsi sajtóban róla megjelent kritikát szemlézték. „Több körülmény járult hozzá, hogy e költeményt oly jelentőségűvé tegye, miképp korszakalkotónak tűnik fel a magyar irodalomban”, írták Bécsben, és hogy a Buda halála „már nemcsak magyar nemzeti érdekű költemény, hanem, mint Petőfi a magyar lyrának, úgy Arany a magyar epikai költészetnek hírét megalapította a művelt nyugat előtt” (Buda halála. Fővárosi Lapok, 1881. júl. 17. 943.).

Ekkor írta Ballagi Mór szótárába a keltezett és aláírt ajándékozó sort. A név nélküli ajánlás mellett a kötetben nincs tulajdonosi bejegyzés, ezért nem tudjuk biztosan, kit ajándékozott meg a költő. Viszont fel lehet építeni egy lehetséges narratívát, hogy nagy valószínűséggel ki kapta a becses kötetet.

Célszerű az ajánlásból magából kiindulni. A két szóból álló ajánlás köznyelvi formulát, elköszönést sejtet, azonban ugyanekkor ez egy Arany János által gyakran használt, jellegzetes kifejezés, amely az életműben számos helyen előfordul.

Az „Élj boldogul!” persze nem Arany nyelvi találmánya, a magyar népmeséktől kezdve Zrínyin át Petőfi is használta. A Zrínyi-féle előfordulást bizonyosan ismerte Arany (a vonatkozó részt idézte is egy irodalomtörténeti munkájában), a Petőfi-szövegek pedig evidensen Arany olvasmányai voltak. (Petőfi több írásába is beleszőtte ezt a formulát, versekben (Álmodtam szépet, gyönyörűt… Apostol) és prózában (1848-as napló) egyaránt.

Érdemes egy kicsit elidőzni itt, mivel Petőfi és Arany kapcsolatában, illetve a kapcsolat hatástörténetében az „Élj boldogul” kifejezés az átlagosnál jóval hangsúlyosabban van jelen. Arany, amikor 1881-ben leírta ezt a szókapcsolatot, annak már kvázi irodalomtörténeti múltja volt; és ezzel neki – mint az irodalomtörténeti múlt egyik alakító szereplőjének – tisztában kellett lennie.

Petőfi 1846. október 7–21. között írta az Álmodtam szépet, gyönyörűt… című versét, még a házasságkötése előtt. Kapcsolata Szendrey Júliával ekkor éppen hullámvölgyben volt. Borúlátó hangon így ír a versben: „De nem kivánom, hogy ne lelj / Oly hű szivet, mint az enyém. / Nem szeretnélek oly nagyon, / Ha ezt a vágyat érzeném. / Ohajtom én: élj boldogul, / Szedj bármi fának ágirul, / Csak szedj te zöld leveleket, / S aztán vesd el, mint elvirúlt, / Elszáradt régi koszorút, / Az én emlékezetemet!” Ez már jól érezhetően a Szeptember végén hangja, képei, frazeológiái is részben azonosak.

Arany feltehetően erre is utal az időközben, 1847 szeptemberében megnősült barátjának 1848. január 8-án írott levelében: „Élj boldogul! E különben németes kitételt azért használom, mert midőn neked boldog életet kívánok, akkor nem csupán neked kívánok boldog életet. Ergo élj boldogul. Kívánja barátod Arany János” (Arany János levelezése. 1828–1851. Sajtó alá rend.: Sáfrán Györgyi. Bp., 1975. Akadémiai. 168.) Arany tehát itt meg is magyarázza a kifejezést.

Ezért aztán még beszédesebb és utalásosabb, amikor a Petőfi halála (1849) után nem sokkal (1850) újra férjhezment Szendrey Júliának „üzen” A honvéd özvegye című, 1850 augusztusában írt versében: „Élj boldogul… ez könnyü annak, / Ki, mint te, oly hamar feled – / Még egy rövid szó gyermekemről, / Azután, hölgy, Isten veled”.

Ekképp telítődött meg Arany költői műhelyében másodlagos jelentéssel ez a köznyelvi kifejezés, amit más művében – pl. a Katalin című, szintén 1850-ben született „költői beszély”-ben, valamint a Hamlet-fordításban – is használt; utóbbiban Laertes háromszor is elmondja.

Ugyanakkor a köszönési, egészen pontosan egy jókívánságot kifejező elköszönési formula – természetesen – Arany levelezésében is gyakran előfordul. Legelső alkalommal még némiképp más alakban állt: Isten „éltesse boldogul”, írta Szilágyi Istvánnak 1845. aug. 1-jén, majd ebből alakult ki az „Éljen boldogul” magázó forma (Szilágyi Istvánnak, 1846. febr. 22., stb.), valamint később ennek tegező változata. Ez utóbbit először Petőfinek írta a már idézett levelében (1848. jan. 8.), majd a következő évek alatt még többeknek: Lévay Józsefnek, Csengery Antalnak, Tompa Mihálynak, Madách Imrének, stb., nem egyszer az elköszönés többes számát („éljetek boldogul”) használva. A közel másfél tucat szöveghelyből kettőt érdemes külön is megemlíteni. Az egyik ezek közül: 1855. június 6-én ezzel a formulával zárta a Gyulai Pálhoz írott hosszú, vallomásos levelét, amely az életmű kiemelkedő fontosságú darabja, és amelyet Arany halála óta mint a költő „önéletrajzát” tartanak számon. A másik a Tóth Endrének 1864. július 15-én írt darab jelen téma szempontjából azért lehet fontos, mert a levél végén Arany először elvétette az elköszönést: korábbi megszokásból előbb a magázó formát írta, melyet aztán – mert akkor már tegeződnek – azonnal javított is, és áthúzta az „éljen” szó utolsó két betűjét.

Most azonban nem egy levél végén, hanem egy könyvbe írta bele ezt a sort. Itt nincs előzmény, nem lezár valamit, ez a két szóból álló mondat maga az egész üzenet. Gesztus, de nagyon pozitív gesztus. Tömör, de nagyon kifejező jókívánság.

Az ajándékozási bejegyzés – ugyanúgy, mint a dedikáció – voltaképpen nagyon közeli rokona a levélnek. A megajándékozott (címzett) nevével kezdődik, üzenetet hordoz, majd végül aláírja az ajándékozó (feladó), és keltezi sorait. Meglehet, a dedikáció, illetve az ajándékozási bejegyzés nagyon gyakran pusztán gesztusértékű, de mindenképpen személyek közötti kapcsolatra utal, s így kapcsolattörténeti dokumentum: benne éppen a két személy közötti kapcsolat dokumentálódik.

Jelen esetben viszont éppen hogy hiányzik a megajándékozott neve – és, paradox módon, éppen ez teszi rendkívül beszédessé. Mert nem arról van szó, hogy Arany egy ismeretlennek írta bele a sort a könyvbe, hanem feltehetően egy olyan személyt ajándékozott meg vele, akinek történetesen nem tudta a nevét. Azaz: nem „bárkinek”, hanem „valakinek” írta. Sőt: az is bizonyos, hogy személyesen adta a kötetet az illetőnek, mert azt gyakorlatilag kizárhatjuk, hogy éppen ezt a kötetet – tehát más munkáját – postán küldte volna el. Oka sem nagyon lehetett volna erre.

Ugyanis mindent egybevéve jelen tétel saját teljességében is valójában csak egy töredék: egy két kötetből álló, kétirányú szótár fele. Az „új teljesen magyar és német szótár” magyar-német része – azaz a német-magyar rész hiányzik. Nagyon erőltetett elképzelés szerint lehetséges volna, hogy Arany a szótár másik felébe is írt volna, és mindkettőt együtt postázta volna valakinek.

Sokkal valószínűbb és életszerűbb az a lehetséges narratíva, hogy egy számára váratlan szituációban az illem miatt valamit adni akart valakinek, és a gesztus értékű ajándékot mégis egyéníteni akarta, személyessé tenni. Hiszen ha tervezett szituáció lett volna, feltehetően nem más munkáját, hanem valamely saját kötetét ajándékozza az illetőnek.

És az Arany-kutatásokból tudható, hogy éppen ezen a napon éppen történt vele egy ilyen váratlan szituáció. Mert bár éppen pihenésre és magányra vágyva vonult el a Margitszigetre, egy nem várt látogató „megzavarta” ekkor nyugalmát.

Dánielisz Endre 1961-ben adta közre Aranynak egy addig ismeretlen levelét, amelyet az agg költő egy fiatal diáknak írt. Augusztin József neve mindössze Arany kapcsán jegyzett az irodalomban – és erről éppen Arany tehet: lebeszélte őt az irodalmi pályáról.

A részben dokumentáltan, részben a családi emlékezetben fönnmaradt történet szerint a tizenhat éves Augusztin József, aki Kolozsváron élt és az ottani kereskedelmi iskolába járt, 1881 nyarán minden előzetes bejelentés nélkül meglátogatta Aranyt. Augusztin „költő szeretett volna lenni. A máskülönben is erős önbizalmú fiatalembert ez a szándék annyira eltöltötte, hogy 1881 tavaszán egyenesen a kor legnagyobb magyar költőjének, Arany Jánosnak küldi el próbálkozásait – azzal a kéréssel, hogy mondjon róluk véleményt. Azonban a hetvenes évek vége óta erősen megromlott szemű és állandóan betegeskedő költő – korábbi pontosságával ellentétben – ezúttal nem válaszolt.” (Dánielisz Endre: Arany János ismeretlen levele egy ifjú tollforgatóhoz. Igaz Szó, 1961. szept. 459-461.) A középiskolás költőjelölt azonban mégsem kedvetlenedett el, hanem hívás nélkül is útnak eredt Kolozsvárról Budapestre. A családi emlékezet szerint „megtakarított pénzén felutazott Pestre, ahova késő este érkezett. Mivel más szállásra nem telt, a város szélén egy kocsiszínben, illetve az ott lévő fiákerben töltötte az éjszakát. […] Reggel elindult, hogy felkeresse Aranyt. Akadémiai lakásán nem találta, s így utána ment nyári üdülőhelyére, a Margitszigetre. Mire odaérkezett már dél volt, s a költőt családja körében, ebéd közben találta. Bemutatkozás után […] elmondotta: csak azért jött fel Pestre, hogy meghallja a Mester véleményét hozzáküldött verseiről. Arany valószínűleg nem szívesen szakította meg ebédjét, és talán a fiatal poétát sem akarta megbántani azzal, hogy azonnal szemébe mondja a valóságot. Azt felelte: nem volt ideje alaposan áttanulmányoznia a verseket, de csak menjen nyugodtan haza, rövid időn belül írásban közli véleményét.“

Ekkor adhatta Arany a váratlan látogatónak az ajándékozási bejegyzéssel személyesebbé tett, valójában „idegen” könyvet. A szótár éppen akkoriban jelent meg, talán éppen ez volt Arany keze ügyében. Akár szó szerint is.

Aranynak aznap írt leveléből azonban más részlet is kiderül: „Röviden fogadtam itt létekor, mert ép[p]en ebédemet kellett félbe szakítnom, hogy vele szólhassak, s némileg izgatott is voltam, mert nem emlékeztem mindjárt nevére és régen kapott levelére.” Azaz a megzavart Arany bizonytalan volt a látogató kilétét és nevét illetően. Ez megmagyarázná az ajándékozási bejegyzés címzett-nélküliségét, és talán magyarázatul szolgál a tegező és magázó forma közötti eltérésre is: Arany a levelét ugyanis az „Éljen boldogul!” formulával zárja és természetesen végig magázza is a címzettet („Édes öcsém uram”) – de éppen a Tóth Endrének írott levél ragozási bizonytalansága (magázás/tegezés) utal arra, hogy talán csak az ajándékozási bejegyzésből maradt el a két szóvégi betű.

Az idős költő a látogatás után valóban megírta véleményét Augusztin verseiről. „Sajnálnám, ha ön elégedetlenűl távozott volna el; még inkább sajnálnám ha a pesti útat és költséget egyedül e látogatás végett tette volna. Mert bizony a költemények, a mennyire romlott szemeimmel beléjök tekinthettem, nem olyanok, hogy azokban vetett reménynyel, a kereskedői pálya félben hagyását és más élet mód, vagy épen irói czélok kitűzését merném javasolni.” És így tovább, elegyítve a kritikát a tapasztalattal: a kereskedői pálya kifizetődőbb, mint az írói. Levelét így zárja: „Minden esetre pedig vegye komolyan hivatását; dolgozni, tűrni minden pályán kell, sokat, ha a fiatal ember előre akar menni, pártfogás nem tesz senkit tanult emberré, legkevésbbé pedig poétává.” Majd az elköszönés („Éljen boldogul!”) után ugyanúgy egybeírva szignózza a levelet, mint ahogy az ajándékozási bejegyzésben is. (Arany János levelezése. 1866–1882. Sajtó alá rend.: Korompay H. János. Bp., 2015. Universitas – MTA BTK. 486–487.) Mint utóbb kiderült: Arany sikeresen „beszélte le” a fiatalembert a számára nem javasolt költői pályáról: Augusztin József elvégezte a kereskedelmi iskolát és tagosító-mérnöki diplomát szerzett, birtokrendező mérnökként dolgozott.

És itt lesz szerepe Ballagi Mór szótárának. Mert talán azon a feltevésen túl, hogy éppen ez akadt a költő kezébe, célja is lehetett azzal, hogy éppen ezt ajándékozta a fiatal embernek.

A tizenhat nyelven beszélő Ballagi Mór (1815–1891) német és magyar szótára eredetileg 1854-ben jelent meg, és népszerűségét jelzi, hogy az Arany által elajándékozott darab már az ötödik kiadás egyik példánya. Az ötödik kiadás sokezer címszóval tartalmazott többet, mint az azt megelőző, tartalmazza „az újabban szükségessé vált műszavakat” is. A kiadó 1881 végére ígérte a teljes kiadást, és a megjelenésről 1881. augusztusi híradások vannak, de éppen Arany ajándékozási bejegyzése mutatja, hogy a szótár már a nyár közepén – azaz a kiadó vállalásánál jóval korábban – hozzáférhető volt mindenki számára. Ballagi Mór maga így vallott saját szótárkészítői munkásságáról és a szótárainak fő erényeiről: „módszereimnek nem utolsó eredményeül említhetem, hogy szótárom minden új kiadása, forrongásban lévő nyelvkincsünknek mind tisztultabb-tisztultabb alakját volt képes ez úton feltüntetni. Mindenik kiadás nyelvünk fejlődésének azon kori állapotát tükrözi vissza, amely időben keletkezett.” (Ballagi Mór: Szótáraim és a Nyelvőr. Vasárnapi Újság, 1880. márc. 28. 208–209.) Azaz a szótárkészítő Ballagi számára a nyelv és a szókincs naprakész ismerete ugyanolyan természetességgel volt meghatározó alapkérdés, mint a költő Arany Jánosnak.

Egy naprakész, a legfrissebb nyelvi elemeket is tartalmazó szótár pedig kiváló oktató célzatú ajándék egy tanulni akaró fiatal számára, aki – mint Arany leveléből tudjuk – éppen a nyelvvel és a szavakkal, a formával és az önkifejezéssel ismerkedik. Arany tehát – levele mellett – ezzel is tanítani, segíteni akarta a fiatal Augusztint.

Mindent egybevéve: bár konkrét bizonyíték nem ismert, az életrajzi kontextus, a dátumok egyezése, a nyelvi formula hasonlósága és az aláírás jellegének egyezése miatt nagy valószínűséggel sikerült azonosítani a névtelen ajándékozási bejegyzés címzettjét.

A kötet utóéletéről nem sokat lehet tudni. Egy konkrét adat azonban van róla. A kötetet 1945 nyarán a rendőrség elkobozta akkori tulajdonosától. Erről az alábbi hivatalos rendőrségi jegyzőkönyv tanúskodik:

Előállított Barta István tulajdonában lévő

Magyar német Dr Ballagi Mór szótár Arany János aláirt 1881

József Attila Szép remények verses noteszét 1935

1945. Julius 3. napon elkobzom.

Olvastam:

Ata [?] János

r. tiszthelyettes.

Az írógéppel készült hivatalos iratot a tiszthelyettes (akinek neve bizonytalan olvasatú) ceruzával írta alá, és gyaníthatóan ugyanő toldotta be – szintén ceruzával – a szótár összeállítójának nevét. Egy rendőrségi hivatalos irat csak és kizárólag leíró tényeket közöl, lehetőség szerint pontosan, de nem túl részletesen; ezért is kellett a címleírást utólag Ballagi Mór nevével kiegészíteni. A leírás tényként rögzíti, hogy lefoglaláskor – József Attila verses notesze mellett – az Arany János által aláírt (valójában ajándékozási bejegyzésével ellátott) példányt kobozták el. A lap felső sarkában ceruzával írt iktatószám: 45/1/3 00-1, valamint a lap alján A Magyar államrendőrség budapesti őrszemélyzetének IV-V. ker. osztályparancsnokságának lila tintás körbélyegzője látható.

Valamikor tehát Barta Istvánhoz került a kötet, és 1945 júliusáig az ő tulajdonában volt.

Barta István neve kevésbé ismert a magyar művelődéstörténetben, pedig már az ötvenes években bekerült a József Attila-kutatás látóterébe; alakját mégis sokáig homály fedte. Csak évtizedekkel később – Stoll Béla és Lengyel András kutatásai során – lehetett többet megtudni róla.

Barta István (1900–1967) Nagyváradon született, zsidó családban. Kereskedelmi iskolába járt, tizenhét évesen lett bankhivatalnok. 1925-ben Budapestre helyezték. 1934 végén megnősült, Fleiser Béla nagyváradi ügyvéd lányát, Gabriellát vette feleségül. (S került be ezzel a költő Emőd Tamás és a festő Fleischer Miklós családjába, ők voltak ugyanis feleségének nagybátyjai, apja testvérei.) És bár kikeresztelkedett, és erősen hívő katolikus lett, származása miatt 1944 májusában munkaszolgálatra hívták be. Októberben sikerült megszöknie, és Budapest felszabadulásáig bujkált. 1945 márciusában újra dolgozni kezdett régi munkahelyén, de májusban a Vörös Hadsereg egy járőre a nyílt utcán elfogta és másokkal együtt az arhangelszki hadifogolytáborba vitték. Innen 1947-ben térhetett haza. Újra munkába állt. 1948 elején elvált feleségétől. A politikai változások miatt 1949-ben Bécsbe menekült, majd Münchenben telepedett le. Itt halt meg, politikai emigránsként, 1967-ben.

József Attila és Barta István talán már az 1920-as évek végén megismerkedtek, de 1933-ban már bizonyosan találkoztak, de barátságuk 1935 nyarától az év végéig volt a legintenzívebb, és a költő haláláig tartott. Mint barátok, időnként összejártak, több közös fénykép is készült róluk, és ami ennél irodalomtörténetileg fontosabb: Barta István katolikus nézetei fontos hatással voltak József Attilára, a kései költészetére. (Erről bővebben lásd: árverésünk József Attila-tételénél.)

A kutatás jelenlegi fázisában még nem tisztázott, hogy az Arany-autográfiát tartalmazó szótár is József Attilától került-e Bartához, mert bár erre utaló jel még nincs, ennek lehetőségét azonban – József Attila Arany-tiszteletének ismeretében pláne – nem lehet kizárni.

Az 1945. júliusi jegyzőkönyv beleillik Barta hézagosan ismert életrajzába, és ki is egészíti azt. Sok részlet azonban nem világos még, ezeket a kutatás feladata lesz tisztázni. Egy azonban bizonyos: az „előállított” Barta Istvántól lefoglalt tételek valamikor, 1945 és valószínűleg 1989–90 közt kikerültek a rendőrség által elkobzott tárgyak közül.

Az Arany János egykori magánkönyvtárából származó, saját kezű ajándékozási bejegyzésével ellátott kötet felbukkanása újabb adalék a jelenleg is folyó Arany János-kutatáshoz, egy újabb „cím” a könyvtár-rekonstrukcióhoz, egy újabb adat az életrajzhoz, és nem utolsó sorban egy becses kézjegy a sokak által legnagyobb magyar költőtől.