Kedves üvegtárgyakat szerető és kedvelő látogatóink!
Szeretettel invitáljuk Önöket az 6. üveg árverésünk megtekintésére.
Elkötelezettek vagyunk, sőt szeretjük és kedveljük az üvegdísz és használati tárgyakat,
ezért a 6. aukciónkon - amelyet még további 4 fog követni - egy üveggyűjteményt árverezünk
el, amely mögött öt évtizedes gyűjtői munka áll.
„Ötven évvel ezelőtt kezdtünk el üvegtárgyakat gyűjteni
azzal a céllal, hogy színesítsük otthonunkat, körbevegyük magunkat szép üvegekkel. Nem
sokkal később már tudatosan kerestük a megfelelő darabokat és gyűjtőkké váltunk. Az
üvegtárgyaknak különleges kisugárzása van, megmagyarázhatatlan méltóságot közvetítenek.
Szeretjük, ahogy a fény átjárja azokat, elkápráztat minket. Talán a sokmillió éves homok
teszi, amiből készülnek. Különleges misztikum, ahogy a szilikátból szép tárgy válik,
közvetítve valamiféle varázslatos üzenetet, érzést a tulajdonosának. Az üvegalkotást a
pillanat művészetének tartják. Az anyag gyorsan dermedő sajátossága miatt nem engedi,
hogy az alkotó sokat gondolkodjon. Így késztetve a művészt, hogy az érzései alapján
alkossa meg a megálmodott tárgyat az adott pillanatban. Reméljük, hogy most már másoknak
is örömet okozhatnak ezek a szép és értékes tárgyak.”
Kiknek ajánljuk az általunk felvállalt gyűjtemények értékesítése folyamán aukciónkon
megjelenő üvegtárgyakat?
Gyűjtőknek és nem csak gyűjtőknek. Olyanoknak, akik valamiféle rendszer szerint
gyűjtenek és olyanoknak is, akik csak egy szép vázával vagy használható üvegkészlettel
akarják különlegesebbé tenni otthonukat.
Kedves Ügyfeleink!
A következő aukciót a Régiségkereskedés.hu szervezésében tartjuk meg 2024. május 16-tól 26-ig. Ekkor a „Gyűjteményárverezés: 6. Üveg árverését” rendezzük meg, melyre több mint 100 tétellel készült a Régiségkereskedés.hu csapata.
Válogasson Loetz, Moser, Kralik, Hospodka, Egermann és sok más neves tervezők és márkák különleges dísztárgyai közül! Szemezgessen cseh, skandináv és osztrák nagymesterek és gyártók mesterműveiből!
Az árverésen indított összes tétel személyesen is megtekinthető május 16-a és 23-a között Budapesten, a Soroksári út 18. szám alatt a Régiségkereskedés.hu hivatalos, INGYENES átadópontján.
Íme, egy kis ízelítő a „Gyűjteményárverezés: 6. Üveg árverésének” kínálatából!