Hölle Márton, Ifj.: A mindenes-vizsla nevelése és tanítása

Előszó

Előttem már mások is mondták, hogy a vadászat nemes mesterség, de ha a vadászatból a »nemes mesterség« alkotó elemei hiányoznak, akkor az csak sporttá válik. mint ennek a nemes mesterségnek rajongója számolok be a vizslával való vadászat körül szerzett tapasztalataimról, amelyek alapján az eddigi szokásoktól eltérő és kevéssé ismert vadászati és tanítási módszernek lettem feltétlen híve. Ez a módszer a vadászást rendkívül élvezetessé, örömteljessé teszi, hűséges vadásztársunkat, a vizslát pedig megkíméli a célját tévesztő, eddig helyesnek vélt, régi tanítási módszerrel járó durva fenyítésektől. Főképen tapasztalataim ismertetésére óhajtok szorítkozni. nem szándékozom a véleményemmel ellentétes állásponton lévő vadásztársaimat igazamról meggyőzni. De örömömre szolgálna, ha olvasóim között olyanok is akadnának, akik megállapításaimat majd helyeslik. A vadászat mesterségét könyvből úgysem lehet megtanulni és egy-egy szakcikk elolvasása csupán útmutatóul szolgálhat tapasztalataink kibővítéséhez. Nem tagadom, hogy bizony sok idő telik bele, mire módszeremmel vizslánkat teljesen betanítottuk. Sok fáradtságomért és türelmemért azonban mindig kárpótolt az állatbarát és vadász öröme, amelyet derék kutyám fokról-fokra való fejlődésének megfigyelése nekem okozott. bizonyára sok vadász ismeri annak a pillanatnak örömteljes hatását, amikor a vizsla a vércsapa elsőízben sikerült követése után, a teljesen takart erdei sűrűségből tíz-tizenötperces várakozásunk után farkcsóválva megjelenik, szájában az elveszettnek vélt fácánkakassal, előttünk leül és várja, hogy azt szájából kivegyük! Bár igen sok kutyát tanítottam, az ilyen első siker mindenkor mély hatással volt reám. Vissza