Mándy Iván: Előadók, társszerzők (dedikált példány)

Fülszöveg

Ronda dolog volt ez. Utazás előtt való éjszaka valóságal rosszul lettem. Elkapott a láz, valami sötét betegség indult. Korán kellett kelnem. Ettől a gondolattól aztán végképp nem tudtam elaludni. Belebámultam a sötétbe, vártam a reggelt.
A redőny rései között kedélytelen, szürke fénnyel beszivárgott a reggel. Hogy másztam ki az ágyból? Hogy ittam meg a teát a konyhában? Hogy aztán valami bódult félálomban elinduljak a pályaudvar felé.
Ez volt az utazás reggele. Így elindultam. Így indult az előadó, hogy valahol vidéken egy könyvet ismertessen.
Ötvenes évek. Az ötvenes évek első fele. Kizuhanva az irodalmi életből, kizuhanva mindenhonnan, jó, hogy ez akadt. Előadások, átírások.
Az ifjúsági rádió valósággal az életemet mentette meg, hogy "átcsúsztatott" néhány hangjátékot. "Dobja fe, Mándykám" De hát jó írók írásait általában nem kell feldobni. Azok valahogy megvannak anélkül is. És akiket fel kell dobni...! Azt hiszem, felkötöttem volna magam, ha néhány hasonlóan lepasszolt írótársam nem száll be társszerzőnek. Így mégiscsak elviselhetőbb volt.
Közben azért írtam. Előadások, hangjátékok között novellákat. A megjelenés minden reménye nélkül. Úgy éreztem, be kell számolnom erről a korszakomról. Mindarról, ami körülvesz. Mindazokról, akik felmerülnek körülöttem.
Előadók, társszerzők... ők vonulnak át ezeken a lapokon.
Megcsúszott figurák, mondhatná valaki. De ezek a figurák mégiscsak megőrizték önmagukat. Nem lettek hűtlenek a tehetségükhöz. És nyugodtan mondhatom, hogy a Városhoz se lettek hűtlenek, ahol éltek, és amit soha el nem hagytak. Vissza