Gárdonyi Géza: Isten rabjai (Biczó András rajzaival illusztrált)
Ifjúság számára átdolgozott kiadás
Szerző
Gárdonyi Géza
Grafikus
Biczó András
Dante Könyvkiadó
(Budapest)
Kiadói egészvászon kötés
, 274 oldal
| Sorozatcím: |
|
| Kötetszám: |
|
| Nyelv: |
Magyar
|
| Méret: |
24 cm x 18 cm
|
| ISBN: |
|
| Aukció vége: |
2022-07-24 20:00
|
Aukciós tétel adatai
Budapest, é. n., Dante Könyvkiadó ("Pártria" Nyomda R.-T., Bp.), 274 p. + [2] p., ill.
Aukciós jelenlegi tétel részletes leirata
Isten rabjai. Ifjúság számára átdolgozott kiadás. Írta: Gárdonyi Géza.
A szövegközti, fekete-fehér, feliratos rajzokat és a színes, beragasztott, egész oldalas, feliratozott képeket Biczó András készítette. A szerző könyveinek korabeli, egész oldalas könyvhirdetéseivel kiegészített kötet. A könyvet a "Pátria" Nyomda Rt. nyomtatta Budapesten.
Kiadói egészvászon kötésben lévő példány két színnel feliratozott, színes, alakos-ábrás, részletgazdag illusztrációval ellátott címfedéllel, feliratos, alakos-ábrás illusztrációval ellátott könyvgerinccel, színes, illusztrált, kiadói előzéklapokkal, a kiadó emblémájával ellátott címlappal, hiánytalan, jó állapotban.
A kötet szerzője, Gárdonyi Géza (Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának kiemelkedő alakja. Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye között. A szerzőt az "Isten rabjai" c. könyvének a megírására egy XVI. századi magyar nyelvemlék a "Margit Legenda" adta az inspirációt, amiben IV. Béla király leányának "Szent Margit"-nak a nem mindennapi, legendás és csodálatos élete őrződött meg az utókor számára.
Előszó
János kertész víg ember volt. Szerette a névnapokat, disznótorokat, lakadalmakat. Meg is hívták a fehérváriak minden alkalommal. Egyszer azonban hogy hazafelé dülöngött, belekapaszkodott tréfából...
Tovább
Előszó
János kertész víg ember volt. Szerette a névnapokat, disznótorokat, lakadalmakat. Meg is hívták a fehérváriak minden alkalommal. Egyszer azonban hogy hazafelé dülöngött, belekapaszkodott tréfából egy paripának a legyezőjébe. A paripa oldalba rúgta. Attólfogva János kertész nem volt többé víg ember.
Hívhatták torba, névnapra, lakodalomra, nem ment el. Csak búsult és fogyott. Csak lézengett a kertben. Egy őszi napon, mikor már vetkőztek a fák, leült a kert fala mellé, a nap melegére, a kajszibarackfa sárga leveleire. És magához intette a fiát.
- Jancsikám! Ülj le ide elém, a gyepre.
A fiú falevelet gereblyélt. Letette a gereblyét.
Tizenkét esztendős gyerek volt akkor, pufók, mint a kulacs és borzas, mint a pemet. Az apja korán munkára szoktatta. Persze csak könnyű munkára, aminőt gyerek bírhat. Iskolába nem járt. (Nem volt még akkor iskola Magyarországon, csak egy-két papi-iskola, de az se gyerekeknek.) Jancsi leült hát az apja elé és okos szemmel pislogatott reá. Az apja ünnepies hangjából érezte, hogy valami komoly beszéd következik.
- Én már nem sokáig élek, - kezdte az apja azon a rekedt susogó hangon, ahogyan a mellbajosok beszélnek. - Érzem, hogy lehullok én is, mint a falevél.
Búsan pillantott a gyepre, a gyepen sárgáló baracklevelekre. Aztán folytatta :
- Ha meghalok, a prépost úr a helyembe maraszt. Mindent értesz már, mindenféle kertészi míveletet. Anyád is ért mindent. De lásd, az okos kertésznek vannak titkai...
Vissza