Horváth József/Katona Miklós/Szimon Miklós: Hajóportrék (Szimon Miklós által dedikált példány)

Előszó

Megtiszteltetés számomra, hogy a magyar könyvkiadás és nagyszerű szakmánk történetében egyaránt egyedülálló vállalkozás eredményeként megvalósult "HAJÓ-PORTRÉK" című kötethez köszöntő szavakat mondhatok. A köszöntő szavak papírra vetésekor a honfiúi és szakmai büszkeség, a nosztalgikus merengés mellett a jövőbe vetett hit, szilárd meggyőződés is vezette tollamat. Honfiúi és szakmai büszkeség, hiszen egy tengerparttal nem rendelkező ország mutatta meg a világnak rátermettségét a tengerhajózás magas szakmai színvonalú művelésében és mert az albumban szereplő hajók többségén a magyar trikolór mellett a MAHART társasági lobogót is lengette a szél. A nosztalgikus gondolatokat a magyar nemzeti hajózás utolsó egységének 2000. október 16-án történt lobogóbevonása adja, hiszen ezzel egy időre megszűnt a közel hat évtizedig eredményesen működő nemzeti tengerhajózásunk. Hiszek abban, hogy inkább csak szünetel, mivel határozott terveink vannak tengerhajózásunk újraélesztésére. Terveink egy hat évtizeddel előbb indult sikertörténetet idéznek fel, amikor a Magyar Királyi Budapesti Vámmentes Kikötő - későbbi nevén Nemzeti és Szabadkikötő 1940-ben olyképpen alakult át, hogy kikötői tevékenységén túlmenően a hajózási üzletág kifejlesztését is célul tűzte ki. Az így létrejött Magyar Kir. Nemzeti Szabadkikötő és Tengerhajózási Vállalat a Duna-tengeri hajóforgalomnak a háború után a Közel-Keleten túlra való hatékony kiterjesztését irányozta elő Budapest-Brazília viszonylatban. A forgalom lebonyolításához új Duna-tengerjáró típus lett tervezve, amelyből azonban csak szovjet jóvátételre készült el egy darab 1947-ben. Ma azon dolgozunk, hogy a nem távoli jövőben együtt ünnepelhessük az újjá-születő magyar tengerhajózást. Ahogyan 1934. október 6-án a Csepeli Nemzeti és Szabadkikötőből indult el első útjára az ms Budapest Duna-tengerjárónk, úgy reális lehetőségét látjuk annak, hogy a MAHART új bázisaként működő Szabad-kikötőből szülessen újjá a magyar tengerhajózás. Ab igno ignem - tűzről tüzet - állítja a bölcs mondás és ha ez igaz az ismeretek területén, különösen igaz a hajózási szakismeretek vonatkozásában. Tenger nélküli országunknak nem lehetett volna és nem lehet a jövőben sem tengeri hajózása, ha a kereskedelmi tengerészet iránti lelkesedést, a szakma iránti alázatosságot az idősebb nemzedék nem adta volna, nem adja át az ifjúságnak. Meggyőződésem, hogy a tűz ébren tartását szolgálja a kiváló alkotók ezen munkája, amit jó szívvel ajánlok minden kedves olvasónak. Vissza