Gonda Béla, ifj.: A régi világ szellemes asszonyai (dedikált példány)

Előszó

Részlet a könyvből: "A szalón küszöbén ott áll a vándor lovag. Tegnap még páncélos, kemény harcos, de azért lantot lágyan pengető trubadúr. Majd néha hüvelybe száll a kard s toll kerül elő, hódoló szonetteket irogató. Azután eltűnik végképen a páncél, a fejre sisak helyett paróka ül. Az új sziluett: finom, könnyű selymes- és bársonyruha, térdharisnya, könnyű topánkák. Az izmos láb többé nemcsak páros viadalok során dobban, hanem lágy gavotteck, ritmikus menüettek hullámain ringatózik, s a kéz a kardmarkolatról leszállva, madrigálokat ír. A harci zajhoz szokott férfi, a süketítő ágyútűz helyett, immár szellemes, szép dámák vitáinak pergőtüzét hallgatja s valami csodálatos képen annál többet hall és tanul, minél finomabban, minél halkabban beszélnek hozzá... A szalón küszöbén ott áll a vándor lovag, a férfi, s képében a régi nyers kultúra, s bent a szalónban a szép, szellemes, művelt dámák sora hívogat pompás táncra: Terpsihor van ott, a tánc istennője s sorra járja a táncot példaadásul, Pallas Athénével, a tudomány, Apollóval, a múzsák, - Aphroditével, a szépség, - Ámorral, a szerelem - s Bachussal, a mámor istenségeivel s ez a tánc ragadós; a dámák ott a tabouretteken mind megelevenednek s tanítják a lovagokat a tudomány és a múzsák kezdő tánclépéseire, miközben a szépség, a szerelem és a mámor halk éneke kíséri a gondolatok muzsikáját... A régi világ szellemes asszonyai mindet is hívnak és várnak..." ifj. Gonda Béla Vissza